Sajttárs

Váltakozó sikerrel, ám hosszú távon mégis egymás piaci pozícióit gyengítve harcolt évekig egymással a Branstetter Bt. és a Sector 69 Bt. A nagy üzletláncok árversenybe kényszerítették őket, ráadásul a hosszú fizetési határidőkkel már-már a létüket veszélyeztették. Ekkor a két tulajdonos nagyot álmodott: megpróbálják egyesíteni erőiket. Tudták ugyanis, hogy a hazai sajtpiac az a terület, ahol a vevő a legkönnyebben elfordul a magyar áruktól, amelyek áraikban sem versenyképesek az uniós országokból beömlő importtal szemben. Branstetter Tibor és Baracsi Béla elfogadta, hogy a profitorientáltsággal nem fér össze a sajtok több hónapos, olykor akár kétéves érlelése. Magyarországon máig nem alakult ki markáns sajtkultúra, a vásárlók többsége még ma is a trappista, a füstölt Oázis és az ementáli típusú Pannónia bűvöletében él. Némi „erjedés” azért elkezdődött a fogyasztói szokásokban a rendszerváltás után, amikor a „kalandozó” magyarok ráébredtek nemcsak a szabadság, hanem a többi között a görög feta vagy a francia camembert ízére is. Ebben a korai időszakban egy-két méregdrága belvárosi üzletben hozzá lehetett jutni eme finomságokhoz, ám a „demokratizálódásra”, azaz, hogy átlagos árfekvésű termékek is megjelenjenek a polcokon, a legutóbbi évekig várni kellett.

Branstetter Tibor:A Sector 69 Kft. résztulajdonosa

ALAGSORBAN. A két fiatalember hosszú ideig külön-külön és betéti társasági méretekben tevékenykedett ezen a terepen. „Mindketten hat-nyolc éve benne vagyunk a szakmában, felváltva vásárolgattunk is egymástól, de a sajt akkor még csak egy áru volt számunkra a sok közül” – jellemzik indulásukat. Sokakhoz hasonlóan ők is alkalmazotti létüket igyekeztek kiváltani. Branstetter Tibor 1986-ban diplomázott villamosmérnökként, majd az Elektronikai Mérőkészülékek Gyárába került, ahol az orosz piacra gyártottak – már születésük pillanatában elavultnak minősülő – termékeket. Nem várta meg a keleti piac összeomlását, kétgyermekes családapaként és igazi kényszervállalkozóként gründolt egy akkor divatos garázsközértet. A pestimrei sorházi alagsorban közel hét évig működő vegyesbolt nemcsak a tulajdonosnak és feleségének, de fénykorában nyolc alkalmazottnak is megélhetést biztosított. „Az egyik eladó férje vámügyintéző volt, aki sok egyéb mellett egy sajtkereskedő cég importáruit is vámolta, voltaképpen ő hívta fel a figyelmemet erre a termékkörre” – derül ki a sorsdöntő ötlet születésének háttere. Az első bevásárlás 10 kiló juhtúróból és egy karton eidami, illetve parenyica sajtból állt, amiket Branstetter Tibor a Skodájával fuvarozott a boltig. A következő alkalommal már a kereskedő ajánlotta, hogy gazdaságosabb lenne, ha más közértesek számára is terítene az áruból. A születő profilváltás felfutását jól jelzi, hogy a kezdeti szállítóeszközt hamarosan felváltotta egy Barkas, majd egy Renault Master, illetve 2000-ben az első hűtött rakterű jármű, egy Fiat Ducato. A Branstetter Bt. fő tevékenységévé váló, stabil vevőkörre épülő sajtkereskedelem tette azt is lehetővé, hogy amikor a közelben felépült egy bevásárlóközpont, a tulajdonosok azonnal bezárták a garázsközértet.

Ugyanabban az évben, 2003-ban döntött úgy az 1998-ban alakult és az úgynevezett MDF-piacokon edződött Sector 69 Bt. tulajdonosával, hogy összebútoroznak, azaz némi tőkebefektetéssel létrehozzák a Sector 69 Kft.-t. Mondhatni, ez stratégiai döntés volt, hiszen a nagy tejüzemek csak vonakodva és kemény fizetési feltételek mellett voltak hajlandóak üzletelni a „kicsikkel”. A rossz árak, a bizalmatlanság, illetve a függetlenség az üzletláncoktól egyre inkább lehetetlen helyzetbe hozta a két kis céget. Ráadásul a nem vagy késedelmesen fizető partnerek száma is egyre szaporodott.

A cégegyesítés természetesen kiterjedt a mintegy 80-90 megrendelő és a beszerzési források összefogására. Ezt követően – üzletkötők alkalmazásával – offenzívába kezdtek Budapest, illetve az ország egész területén. Három év alatt az ügyfélkör mintegy 900-asra bővült, mégpedig úgy, hogy a vásárlók továbbajánlották a céget: a szakboltokon kívül immár egyre több éttermet is elláttak. Ehhez az is kellett, hogy a vállalkozás méreteit, megbízhatóságát a tejipari „óriások” is méltányolják, mégpedig relatív jobb árakkal. A Sector 69-hez hasonló méretű cégek képtelenek bekerülni a nagy bevásárlóközpontokba, mert nem tudják – és nem is akarják – kifizetni a milliós belistázási és polcpénzeket.

A KICSI SZÉP. Érdekes módon a cégvezetők a talpon maradás titkát a cég méretében látják, ahol kézi vezérléssel, 10-20 forintos árengedményekkel lehet előbbre jutni a konkurenciánál. Ellentétben ugyanis másokkal, nem 20-25, hanem 7-15 százalékos haszonkulcsot tartanak célszerűnek. Úgy vélik, egy bizonyos méret felett törvényszerűen elvesztik rugalmasságukat, és megnövekedett forgalom mellett is kénytelenek lesznek árat emelni. A három fővárosi saját bolttal is rendelkező Sector ugyanis egyre nagyobb apparátust működtet, nem beszélve olyan „kötelező” kirándulások költségeiről, mint a párizsi vagy a kölni szakkiállítások.

„Mi a Sectort megörököltük” – meséli egyik nagykereskedő partnercégük új tulajdonosa. Czövek András, a Czövek és Társa Bt. vezetője saját bevallása szerint egy ideig nem is volt kíváncsi „élőben” Branstetterékre, minden ment a bejáratott úton, azaz interneten. A személyes találkozást végül is a kényszer csikarta ki – a paletta színesítése és a piaci térnyerés érdekében ma már a két társaság egyre bővülő mértékű keresztbe vásárlást bonyolít le egymással.

A Sector ma már több mint 800 négyzetméter hűtőkapacitás bérlésével és 40-50 milliós árukészlettel biztosítja a folyamatos ellátást. Nem mindegy, honnan: a görög feta olyan drága, hogy inkább német forrásból szerzik be, a szlovák termékeknél meg résen kell lenni, mert például a Sectort is „megvezették” olyan vajjal, amelyben növényi zsiradék volt – ki is szabott rájuk a tisztiorvosi szolgálat 150 ezer forint bírságot.

A megnövekedett feladatok ellenére is a kézi vezérlést preferáló tulajdonosok általában reggel fél 6-tól délután 5-ig a központi irodában tartózkodnak. A korai kezdés magyarázata, hogy a forgalom mintegy 60 százalékát kitevő közvetlen megrendelők többsége reggel 8 és 10 óra között szeretné megkapni azt az árut, amelyet 14 saját, illetve lízingelt furgon terít naponta. „Minden barátság alapja a szoros elszámolás” – tartják a cégtulajdonosok, ezért törekszenek a készpénzes ügyletekre. Az óvatosság nem indokolatlan, mert a társaság életében 2004 vége figyelmeztető jelként szolgál: az erőltetett növekedés és a nem fizetők széles tábora már-már a fennmaradásukat veszélyeztette. „Nagy horderejű döntésekben szerencsére jó a kompromisszumkészségünk, inkább csak olyasmiken szoktunk vitatkozni, hogy azonos ár esetén melyik külföldi beszállítót preferáljuk” – mondja a két cégvezető. A jó munkakapcsolat nem feltétlenül jár barátkozással is – családostul eddig talán ha kétszer jöttek össze. Az immár három gyermeket nevelő Branstetter család hölgytagja hasonló meggondolásból maradt otthon, mondván: ha egész nap együtt lennének a munkahelyen, este is csak a cégről szólna az életük.