Az anyavállalattól folyamatosan kerülnek át a dolgozók az új társasághoz, s a szervezeti változással párhuzamosan, elsősorban adminisztratív területen létszámleépítésre is szükség lesz – mondták a Napi Gazdaságnak a társaságnál. Ennek mértékéről azonban még nincs végleges döntés. Az autóipari beszállító a közeljövőben két másik üzletágát, a szerszámgyártást és a préstechnikai tevékenységet is önálló cégekbe kívánja kiszervezni. Ezután az anyacég elsősorban a leányvállalatok munkájának összehangolásával és marketingtevékenységgel foglalkozik majd. A hivatalos közlés szerint a Bakony Művek immár nem nagyvállalatként, hanem három összehangoltan működő, családi méretű vállalkozásként tevékenykedik tovább.
A tavaly veszteségesen működő társaság egyébként nemrég vált meg a hűtőgépalkatrészek gyártásával foglalkozó üzletágától, így eladta a tavaly év elején átadott, 1,5 milliárd forintos költséggel felépített hajdúnánási üzemét, s az azt működtető céget is. (Az elmúlt években beruházásokra több mint 3,5 milliárd forintot költő Bakony Művek az Electrolux számára gyártott Veszprémben és Hajdúnánáson hűtőgépalkatrészeket.) Mindemellett a felhalmozott tartozások rendezése érdekében értékesítették a termeléshez szorosan nem kapcsolódó ingatlanjaikat is.
