Gazdaság

Földet osztott Gyurcsány

Az állam földje az ország földje, „nem mozdíthatatlan jószág", azt hasznosítsák a közösségek – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán a több mint 20 önkormányzatnak átadott, összesen több mint 400 hektárnyi földterületről szóló szerződések aláírása előtt.

A Száz lépés program része, hogy az önkormányzatok használatba vagy tulajdonba kapjanak állami földterületeket a település fejlesztéséhez, vagy szociális célok megvalósításához – jegyezte meg a miniszterelnök. Úgy vélte, ez lendületet adhat a települések fejlődéséhez, illetve a szociális célú igénybevétellel sok tízezer arra rászoruló ember juthat ingyen, vagy jelképes bérleti összegért a saját szükséglete megtermeléséhez elegendő földterülethez.

A miniszter elmondta, hogy a szerdai megállapodásokat követően további önkormányzati igényeket terjeszt majd a kormány elé, és így újabb földátadásokra, aláírásokra kerül majd sor. Aláhúzta: jó helyre kerülnek ezek a földek, az önkormányzatok felelősséggel gazdálkodnak azzal.

A földprogram része az is – mondta a miniszterelnök, hogy a mezőgazdasági termelők, állattartók versenyképes területnagyságon gazdálkodhassanak. Ezt elő kell segíteni azzal, hogy állami földterületet vásárolhassanak, illetve a vásárláshoz igénybe vehessenek kedvezményes kamatozású, hosszú lejáratú hiteleket.

Gráf József miniszter többek között szólt arról, hogy már 19 ezer tulajdonossal kötöttek szerződést, 53 ezer hektárnyi földet vásároltak meg a Földért Életjáradékot Program keretében. A tulajdonosok átlagosan 31 ezer forintos járadékhoz jutnak. Azoktól az idős emberektől, akik már nem tudják vagy nem akarják megművelni földjüket, a Nemzeti Földalap kedvező áron életjáradékért veszi meg azt.

Tömör László, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a szociális földprogramhoz több ezer hektár áll rendelkezésre, az indításához az erre vonatkozó törvényen kívül egy további jogszabály is szükséges, de ez hamarosan rendelkezésre áll.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik