Peter Mandelson, az Európai Unió kereskedelmi biztosa szankciókat helyezett kilátásba amerikai termékekkel szemben, amennyiben az USA három hónapon belül nem tesz eleget a WTO határozatának – írja az USA Today.
Az azonban nem valószínű, hogy a Kongresszus ismét tárgyalná az ügyet, főleg azután, hogy a WTO által elutasított változatot is nagyon nehezen tudta elfogadtatni a Kongresszussal.
Charles Grassley, a Szenátus pénzügyi bizottságának vezetője szerint a szankcióknak csak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok látnák a kárát.
Az amerikaiak szerint azonban az európaiak a sérelmeiket leginkább egy másik vitához, az Airbusnak nyújtott támogatásokhoz kötik.
Grassley ugyanakkor megjegyezte, hogy az EU mindaddig elfogadta az amerikai Kongresszus döntését az adóvitával kapcsolatban, míg az USA be nem terjesztette az amerikai Boeing legnagyobb riválisának, az európai Airbusnak nyújtott támogatásokkal kapcsolatos sérelmeit a WTO elé.
Mindezek mellett egy különleges bizottság hétfőn visszautasította azt az amerikai fellebbezést egy korábbi WTO-határozattal szemben, amely szerint az úgynevezett külkereskedelmi vállalati (FSC) törvény sérti a globális kereskedelmi szabályokat. A törvény értelmében ugyanis az amerikai kormány adómentességet adott több mint 6000 amerikai exportcég bevételének egy részére, beleértve olyan óriásokat is, mint a Microsoft, a Boeing és a General Electric.
Washington ugyan már hatályon kívül helyezte a törvényt, de a WTO továbbra is fenntartotta azon megállapítását a 2004-es amerikai munkateremtési törvényben foglalt átmeneti intézkedések nem felelnek meg a WTO megállapításának. A bizottság észrevételének átfutási ideje 30 nap és azt követően az USA-nak 60 napja van arra, hogy a törvényhozás eleget tegyen a határozatnak
Ha az Egyesült Államok nem alkalmazkodik, Brüsszel ismételten bevezetné azokat a megtorló intézkedéseket, amelyet a munkahelyteremtő törvény elfogadásakor szüntettek meg – mondta az EU kereskedelmi biztosa.
