Gazdaság

Elmaradt a lex euró zárószavazása

Nem érte el célját a kabinet pártok színvallását kikényszerítő, az euró bevezetésének céldátumát rögzítő törvényjavaslata. A lex euró néven is futó javaslat eredetileg hétfőre kitűzött zárószavazása elmaradt.

A „lex euró” jogszabálytervezet a konvergenciaprogramba foglalt fiskális kiigazítást rögzítette volna, pontosabban azt, hogy 2008-ig milyen ütemben csökkenne az államháztartási hiány az államháztartás rendbetétele, illetve az euró 2010-es bevezetése érdekében.

Korábbi sajtóértesülések szerint az előterjesztést még a választások előtti, január 30-án kezdődő Országgyűléssel szerették volna elfogadtatni, hogy az május 1-jén életbe is léphessen.

Bár az előterjesztést nem vonták vissza, a Világgazdaság szerint időközben csendben lekerült a napirendről a törvényjavaslat. Ez annyit jelent, hogy ebben a ciklusban már nem szavaznak erről a tervezetről, de a Viággazdaság szerint el is bukott volna, hiszen sem az Fidesz, sem pedig az SZDSZ nem támogatta volna.

Az FN által korábban megkérdezett szakértők a törvénytervezetről egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a piacot nem befolyásolta volna annak elfogadása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik