Gazdaság

Újra összejön Barbie és Ken

Két év különélés után ismét összejön az amerikai tinilányok kedvence, Barbie, valamint korábbi partnere, Ken. A felmelegített frigy oka, hogy csökkentek az eladások.

Két év különélés után ismét összejön egymással az amerikai tinilányok kedvence, Barbie-baba, valamint korábbi partnere, Ken. A Mattel játékgyártó cég ettől a lépéstől a tavaly gyengélkedő eladások ismételt fellendülését reméli – értesült a New York Times.

A baba élete köré kerített történek szerint Barbie saját elhatározásból, közel két évvel korábban szakított évek óta hűségesen utána loholó szerelmével, a mindezidáig kissé régivágású hajviseletet és ruhákat viselő Kennel. A kilencvenes évek divatját követő fiatalember helyét egy ausztrál szörfös, Blaine vette át Barbie szívében.


Azonban a NYT szerint az üzlet így nem ment túl jól, s egy jó hollywoodi bulvárújságíróhoz hasonlóan a Mattel marketingesei a régi-új szerelmi szállal kívánnak új lendületet adni az eladásoknak. Azt, hogy Barbie háza táján nincs minden rendben – a szerelmi élete mellett – az is jelzi, hogy létezése óta először, az Amerika első számú divatbábujának nevezett baba nem vezeti az eladási listákat. Az új első számú kedvencek a kicsit excentrikusabban öltözködő, furcsa szájú és nagyfejű Bratz babák lettek – a konkurens MGA Entertainment cég gyártmányai.


Barbie kapuzárási pánikja az egész ágazatban érezhető, ugyanis tavaly az ágazat hanyatló ágba került. Szakemberek szerint a játékipar visszaesésének oka nagyrészt az, hogy a gyerekek jelentős része fordult el a hagyományos babáktól, s választotta az elektronikus kütyüket játékszerül. Ezért több szakember szerint – még az egyik nagy konkurens, a Toys „R” Us képviselője szerint is – jót tenne az iparnak, ha Barbie visszakerülne a pixisbe.


A Barbie-babák eladásai egy év alatt 12,8 százalékkal estek vissza. Tavaly 1,2 milliárd dollár értékben adtak el a szőke idolból, szemben az egy évvel korábbi 1,4 milliárddal. Ugyanakkor a Mattelnek nem megy annyira rosszul. Tavaly 1,5 százalékkal tudta növelni bevételeit, így 5,2 milliárd dolláron zárta a tavalyi évet, bár az előzetes tervekben 6,7 százalékos növekedéssel számoltak.


Az új szerelmi szál azt is jelenti, hogy Ken imázsát is átalakítják kissé, aki szerelmi bánatában világutazásra adta a fejét. Ez alatta két év alatt járt Európában és a Közel-Keleten, valamint a katolicizmussal és a buddhizmussal is foglalkozott. Ken új imázsát a hét végén egy játékkiállításon mutatják be. Korábbi pólói helyett modern öltözetet, például motoros dzsekit, új szájat és hangsúlyosabb orrot kap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik