Gazdaság

Osztrákoké lett a salgótarjáni Vegyipari Gépgyár

Az osztrák Amro Gmbh. vállalatcsoport vásárolta meg a salgótarjáni IPC-SVG Vegyipari Gépgyár Kft.-t, amely 2004 végétől, tartozásai miatt állt felszámolás alatt – közölte a felszámolásra kijelölt Kerszi Rt. vezérigazgatója.

Molnár György tájékoztatása szerint 2004. december 22-én kezdődött a Vegyipari Gépgyár Kft. felszámolása, miután a gyár nem tudta teljesíteni kötelezettségeit, és vagyonát is elveszítette. A kft. adóssága meghaladta a 700 millió forintot. A legnagyobb hitelező a CIB Bank volt, amely jelzáloggal terhelte meg az ingatlant és a gépi berendezéseket is, de tartozott a gyár a szállítóknak és az adóhivatalnak is.

A vezérigazgató közlése szerint a felszámolás megkezdésekor 260-an dolgoztak a vegyipari kft.-nél, a leépítések még 2005 tavaszán megkezdődtek. Az osztrák befektető – akivel a hét végén írják alá a szerződést – száz embert vesz át, de a megrendelések miatt valószínűsíthető, hogy áprilisban-májusban 20-30 embert fel kell majd vennie az új tulajdonosnak. A társaság a pályázati kiírásban meghirdetett 450 millió forint mintegy 80 százalékáért kelt el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik