Sztrájkolók kérték – akár ezt a címet is viselhette volna a Staatstheater Nürnberg, azaz a nürnbergi állami színház tagjainak és más művészeknek január végi előadása, amikor is a társulat tagjai az AEG mosó- és mosogatógépeket gyártó helyi üzemében, annak tüntető dolgozói előtt léptek föl. A háztartási elektronikai cég 1750 fős nürnbergi telephelyén az borzolta fel a kedélyeket, hogy az anyavállalat, a svéd Electrolux bejelentette: 2007 végéig bezárja az üzemet, s a termelést átviszi Lengyelországba, illetve Olaszországba.
Sztrájkoló AEG-alkalmazott. A kivonuló gyárak fütyülnek a tiltakozásokra.
SZÁMHÁBORÚ. A fémipari dolgozókat tömörítő IG Metall szakszervezet mindezek után nem csupán a január 20-a óta tartó AEG-sztrájkot szervezi, hanem az Electrolux-gépek fogyasztói bojkottjára is felszólította a szimpatizánsokat. A szakszervezet leginkább azt tartja sérelmesnek, hogy egy nyereséges üzemet zárnak be. Hans Straberg, az Electrolux elnök-vezérigazgatója viszont úgy számol, hogy a konszern minden egyes Nürnbergben előállított mosógépen 60 eurót veszít. Ezt az állítást az IG Metall bajorországi vezetője, Werner Neugebauer valótlanságnak minősítette, mondván: azzal a svéd konszern vezetője csupán a sztrájkot akarja hiteltelenné tenni. Horst Winkler, az Electrolux európai telephelyekért felelős vezetője azzal vágott vissza, hogy az üzem ugyan még nyereséges, ám a profit mértéke évről évre drámaian csökken, s ha nem lépnek, hamarosan pirosba csúszik a könyvelés.
A 12 milliárdos éves forgalmú Electroluxnál már évek óta zajlik a gyártás áthelyezésének a folyamata. A cég Svédországból Magyarországra vitte a porszívógyártást – ezt a termékfajtát a társaság a kontinensen egyedül hazánkban állítja elő -, s Magyarország a legnagyobb európai hűtőgép-gyártó telephely is (Figyelő, 2005/46. szám). Igaz, a gyakorlatiasan gondolkodó svéd szakszervezetek mindebbe nagyságrendekkel könnyebben beletörődtek, mint az erős hagyományokkal rendelkező német érdekképviselet.
Ráadásul utóbbiaknak mostanában bőven van alkalmuk Németországban a leépítések miatt tüntetni. Január közepén a japán videolejátszó-gyártó JVC berlini dolgozói protestáltak az ellen, hogy a termelést a jóval olcsóbb Malajziába helyezze át a cég. Hiába minden: a 225 dolgozó elbocsátása befejezett tény. A szakszervezet a Samsung berlini gyára esetében is oroszlánként küzdött, s bár az üzem bezárását nem tudták megakadályozni, legalább elérték, hogy a cég az eredeti ajánlatában szereplőnél kétszer költségesebb szociális csomagot fogadjon el, amely az elbocsátottaknak 24 hónapos védettséget biztosít egy utófoglalkoztató társaságban. A dél-koreai konszern mellesleg szintén Magyarországra hozza a képcső-gyártást, egyértelműen azért, mert hazánkban a német munkaerő-költség egynegyedéből, alkalmazottanként átlag havi 400 euróból oldja meg a termelést.
Összeszerelés helyett biotech
Németországot illetően a szakértők ma egyetértenek abban, hogy a munkahelyek kivándorlása az elkövetkező időszakban folytatódni fog. „Ha a politikai keretfeltételek kedvezőek, és jól megy a konjunktúra, akkor is csak enyhíteni lehet a folyamatot, megállítani nem” – vélekedik Gernot Nerb, az Ifo gazdaságkutató intézet vezető közgazdásza. A tőkepiacok nyomása alatt még a nyereséges vállalatok is mindinkább az olcsóbb országokba telepítik a termelést. A német kormánytól régóta várt munkaerő-piaci reformok, a rugalmasabb szabályozás, a cégek ösztönzése az alacsonyan képesített dolgozók foglalkoztatására is csak lassítanák az elvándorlást. Önmagában a termeléstől a háttér-szolgáltatások felé fordulás sem jelent megoldást a bajokra; a kelet-európai vagy ázsiai országokban már nemcsak az összeszerelésre, de akár a programozásra vagy bérszámfejtésre is találni képesített, a német bér töredékéért dolgozó szakembereket. Mi több, a német gazdaság 70 százalékát kitevő fogyasztói szolgáltatási szektor sem szűz már ezektől a jelenségek-től: a TUI utazási iroda például Indiába szervezett ki 150 számítógépes munkahelyet, a Lufthansa légitársa-ság pedig a Dél-Afrikai Köztársa-ságban működteti a telefonos ügyfélszol-gálatát. Az SAP vállalatiszoftver-fejlesztő cég adminisztrációs központját Prágába, szoftverfejlesztő bázisát Budapestre telepítette. Mindezek láttán Thomas Straubhaar, a hamburgi HWWA kutatóintézet vezetője úgy véli, Németországnak az olcsóbb telephelyekkel való versenyben nincs más esélye, mint hogy az egyszerű és bérintenzív tevékenységek helyett mielőbb az olyan jövőbeli sikerterületekre áll át, mint a gén- és biotechnológia.
Nem marad ki a sorból a Continental gumiabroncs-gyártó sem, amelynek menedzsmentje a szakszervezettel való tárgyalások után végre ismét a vállalatirányításra koncentrálhat. Az elmúlt hetekben a dolgozók a cég hannoveri üzemének bezárása ellen tiltakoztak, s a munkavállalók, valamint a szakszervezet érve ez esetben is az volt: miért építik le a németországi termelést, amikor a gyár az elmúlt időszakban rekordnyereséget hozott. Valóban, tavaly az előzetes becslések szerint 40 százalékkal emelkedett az adózás és kamatok előtti eredmény, s így meghaladta az 1,5 milliárd eurót, miközben a forgalom 14 milliárd eurót tett ki. Az üzemi tanács és a cégvezetés végül abban egyezett meg, hogy a 320 fős üzemet 2006 vége helyett csupán 2007 folyamán zárják be, s az alkalmazottak a leépítésüket „fájdalommentessé tevő” juttatáscsomagot kapnak. Manfred Wennemer vezérigazgató fogadkozik, hogy a cég az idén mind a forgalmat, mind a nyereséget a 2005-ös szint fölé emeli, méghozzá úgy, hogy a gumiabroncsokkal elsősorban az erőteljesen növekvő kínai piacot akarják kiszolgálni. Már keresik is az új gyár telephelyét, ami a tervek szerint 2008-tól ontaná az abroncsokat az ázsiai országba.
LEGJOBB OTTHON? A cégkivonulási történetek naponta hergelik a közönséget, már csak azért is, mert a másik oldalon a német sajtó diadalként tárgyal minden egyes vállalatot, amelyik odahaza bővíti a termelést. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája, az UNCTAD jelentése szerint Németországban tavaly kritikán aluli szintet ért el a külföldi működőtőke-befektetés (FDI): alig 4,9 milliárd dollár új tőke áramlott be az országba, ami pontosan a tizede a Franciaországba érkezőnek, de a maga 8,7 milliárd, illetve 6 milliárd dollárjával Lengyelország és hazánk is megelőzi a rangsorban a német gazdaságot. A Handelsblatt című német gazdasági lap Business Monitor felmérése szerint a legalább 500 fős vállalatok felső vezetőinek közel fele „inkább rossznak”, 3 százaléka pedig kifejezetten rossznak ítéli meg a németországi telephelyek feltételeit. Ugyanezen kör tagjainak 17 százaléka ismerte be, hogy az elmúlt 3 évben külföldre szervezett ki munkahelyeket, ezen belül a sláger a tíz új EU-tag és Kína volt.
Az IG Metall viszont mintha nem venné a lapot, s 5 százalékos emelést követel a fémfeldolgozó és elektronikai iparágban a most zajló bértárgyalásokon. Ez azonban a 12 százalék feletti német munkanélküliségi mutató ismeretében (decemberben 4,6 millió állástalant regisztráltak, januárra pedig a hírek szerint ismét elérte az 5 milliót ez a szám) inkább a klientúrának szóló erőfitogtatásnak tűnik, mintsem gazdaságilag alátámasztott igénynek.
FENYEGETŐZÉSEK. Nürnbergben eközben állnak a gyártósorok – az IG Metall szerint a sztrájk alatt hetente 25 ezer háztartási gép nem készül el. Mi több, két hete az AEG logisztikai üzletága is csatlakozott a kiszervezés ellen tiltakozó munkásokhoz. Ezzel megbénítják az alkatrészek szállítását, ami a szakszervezet szerint hamarosan a lengyelországi üzem működését is lehetetlenné teszi. Mindez nem feltétlenül növeli az Electrolux lelkesedését a németországi gyártás iránt. „A konfliktus kiszélesedése csak a török, kínai és dél-koreai vállalatoknak használ, és végeredményben gyorsítja az állások kitelepítését Nyugat-Európából” – fenyegetőzött alig burkoltan Anders Edholm, a konszern sajtófőnöke Stockholmban. Jóllehet, Edmund Stoiber bajor miniszterelnök közvetítése nyomán a cégvezetés és a szakszervezet képviselői ismét felvették a tárgyalásokat, a gyárbezárást az Electrolux kész ténynek tekinti, s már csupán a feleslegessé váló alkalmazottaknak adandó juttatásokon megy a huzavona. A svéd cég ajánlatát, amely a dolgozóknak szolgálati évenként 0,7 havi végkielégítést, valamint a bezárás után egyéves, teljes bér melletti utófoglalkoztatást garantál, az IG Metall elfogadhatatlannak minősítette, és demonstratívan elégette. A szakszervezet most – meglehetősen rövidlátó módon – a tárgyalások újabb beszüntetésével fenyegetőzik.
