Gazdaság

Jelentősen csökkentek az állami kintlévőségek

A központi költségvetés hitelügyletekből származó követelései 2004 végén más országokkal szemben 29,127 milliárd forintot tettek ki, ennek nagyobb része fűződik a volt rubelelszámolású országokhoz – írja a Napi Gazdaság.

A fennmaradó – több mint 9 milliárd forint értékű – követelés a volt dollárelszámolású fejlődő országoknak nyújtott áruhitelekből jön össze. A 2005-re vonatkozó számokat a Magyar Államkincstár (MÁK) a zárszámadási törvény elfogadásáig nem hozza nyilvánosságra, annyit azonban megtudtak a lap munkatársai, hogy tavaly terven felüli mértékben csökkent a kintlevőség állománya. Mindez csak a kormányhitel jellegű tartozásokra vonatkozik, a költségvetés egyéb kintlevőségei alapvetően kárkintlevőségek, s így a Mehib, illetve az Eximbank kezeli őket.

A kormányhitel jellegű követelések zöme 1990 előtt keletkezett, előfordul közöttük a 70-es évekből itt ragadt adósság. Jó néhány tartozásra „keresztet vethet” a költségvetés, mivel a behajtás ráfordításai nem állnak arányban a követelés nagyságával.

A fennálló kintlevőségek között a kubai és az észak-koreai a legkeményebb dió: Havanna nem vitatja ugyan a követelést, ám az utóbbi 15 évben nem mutatott hajlandóságot a rendezésre, Phenjannal pedig még kilátástalanabb a helyzet, lévén semmiféle kapcsolat nincs az országgal. Mérsékelt esélyek mutatkoznak a pénz viszontlátására Kambodzsa, Szudán és Nigéria esetében. Emellett komoly huzavona folyik Kazahsztánnal is a jamburgi beruházások nyomán keletkezett volt szovjet adósság ügyében.

Az adósságrendezési megállapodások kidolgozása során a pénzügyi tárcának lehetősége van engedményt adni. Ily módon rendezte tartozását Jemen és Tanzánia, valamint 16 éves fizetési ütemezésben állapodtak meg Nicaraguával – a latin-amerikai ország eredeti adósságának 10 százalékát fizeti ki. Etiópia esetében viszont pénzre nem lehet számítani, várhatóan részben kedvezmény, részben áruval történő segítséggé alakítás lesz a megoldás. A fennmaradó országok közül Albánia – bár a 2003-as kormánymegállapodás szerint áruval is törleszthetne – készpénzben, Oroszország a 2004-es kormányközi egyezmény alapján áruval – alapvetően gépekkel, járművekkel – fizet, a tervek szerint még idén. Algéria részben már rendezte a követelést, a maradékot adósságbeszámítással rendezik, Laosz és Törökország ugyancsak rendezte tartozását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik