A feldolgozó iránti érdektelenséget az magyarázza, hogy a hazai húsipari terjeszkedés megállt a jövedelmezőségi gondok miatt.
Várhatóan ismét egy egységben hirdeti meg a felszámolás alatt lévő Zalahús Rt. zalaegerszegi feldolgozóját a Vectigalis Rt. – mondta a lapnak Varga Jenő felszámolóbiztos. Erről előreláthatólag szerdán születik döntés. Az irányár 1,5 milliárd forint körüli lesz, szemben a korábbi pályáztatáskor megállapított két-milliárddal.
Az újabb fordulóra azért van szükség, mert az előző tenderre senki sem jelentkezett. Varga Jenő szerint ez annak bizonyítéka, hogy a hazai hússzektorban a korábban tapasztalt terjeszkedés megállt. A baromfiipart a madárinfluenza-pánik ingatta meg, más húsfeldolgozóknál pedig a minimális jövedelmezőség is eltűnt.
A Zalahús tavaly tavasszal jutott a felszámolás sorsára. A cég korábban 10-12 milliárd forintos árbevételt és 8-10 százalékos piaci részesedést ért el. Forgalma azonban már 2004-re nyolc milliárdra csökkent, miközben vesztesége egymilliárdra, a tartozásállomány kétmilliárdra duzzadt. További gondot okozott, hogy piacai jelentős részét jóval a felszámolás megkezdése előtt elvesztette. Ennek alapvető oka az volt, hogy a nagy élelmiszerláncoknak nem megfelelő választékban és hektikus ütemezésben szállított, ezért azok a Zalahús-termékeket kilistázták üzleteikből – állítják ágazati szakértők.
