Egyelőre teljesen bizonytalan, hogy saját erőből újraindítható-e a termelés az ország egyik legpatinásabb, s néhány éve még legnagyobb virág- és dísznövénytermelő gazdaságánál, a térségben csak „virággyárként” emlegetett szombathelyi Kertész Termelő és Értékesítő Szövetkezetnél (Kertész). A helyzetet most már az is súlyosbítja, hogy a néhány nappal ezelőtti rendkívüli közgyűlésen nem sikerült új vezetőket választani.
A tagság által kezdeményezett rendkívüli közgyűlés napirendi pontjai között a négytagú igazgatóság és az öttagú felügyelőbizottság visszahívása, valamint új tisztségviselők megválasztása szerepelt. Mindemellett dönteni szerettek volna az elmúlt évek során több száz millió forintnyi adósságot felhalmozó Kertész jövőjéről is.
A rendkívüli közgyűlésen bejelentették, a szövetkezet 2004-et 612 millió forintos veszteséggel zárta, az elmúlt évről viszont még nincsenek pontos adataik. A felszámolási eljárást eddig csak úgy sikerült elkerülni, hogy egy 6 hektáros, az irodaházat, a diákszállót, a laboratóriumot, valamint az üvegházakat magában foglaló területet értékesítették, és a befolyt összeget az adósság törlesztésére fordították. (A telken azóta több mint 210 millió forint értékű ingatlanfejlesztést végeztek.) A Kertész összesen 18 hektáros ingatlanának egy másik részét is megpróbálták eladni, mintegy 400 millió forintért, ám a vevő visszalépett, így a tranzakció meghiúsult.
