Elkezdődött a 37. Magyar Filmszemle, és a magyar filmeseknek az idén éppenséggel volna mit ünnepelniük. Hála a 2003 decemberében elfogadott, majd a rákövetkező év tavaszán életbe lépett filmtörvénynek, a magyar filmipar tavaly korábban elképzelhetetlen fellendülésbe kezdett, s az elkövetkező esztendők e tendencia folytatását ígérik. A számok önmagukért beszélnek: míg 2004-ben Magyarországon 10 milliárd forintot fordítottak filmgyártásra, a 2005-ös költés összege eléri 22-23 milliárd forintot. Természetesen nem csupán a magyar alkotásokról van szó, hanem azokról a hollywoodi és egyéb szuperprodukciókról is, amelyeket a megváltozott jogszabályi környezet adta pénzügyi lehetőségek csábítottak és csábítanak az országba – írja a Figyelő legújabb, csütörtökön megjelenő száma.
Etyekwood még nem épül
Itthon egyelőre nem épül „ Etyekwood”, amit Krisán László, a Korda Sándor Filmstúdió Kft. ügyvezetője azzal magyaráz a Figyelőnek, hogy az engedélyezési procedúra lényegesen hosszabbra nyúlik, mint várták. A 37,5 milliárd forintos beruházás kivitelezői azonban ugrásra készen állnak: amint kézhez kapják a jogerős építési engedélyt, nyomban megindulnak a munkagépek Etyeken.
Kevés szakember
Mindehhez azonban az infrastruktúra mai fejlettsége egyelőre nem elegendő, sőt, kellően felkészült szakemberekből sincs elegendő. „Nemrég találkoztam néhány, Ukrajnából frissen áttelepült díszletépítő, illetve díszletfestő szakemberrel. Ezek a mesterségek a közeljövőben hiányszakmákká válhatnak, hiszen évekbe telik az elsajátításuk” – utal a problémák nagyságára Márk Iván, az I’m Film Kft. igazgatója. Ugyanígy látja Andrew G. Vajna, a Demján Sándorral, a TriGránit Rt. első emberével Etyeken 150 millió dolláros világszínvonalú stúdiókomplexumot – a Korda Sándor Filmstúdiót – építő hollywoodi producer is, aki valószínűnek tartja, hogy hazánknak a közeljövőben filmes szakembereket kell importálnia.
Magyarországon az egymást követő kormányzatok nem csupán a szakember-képzésről „feledkeztek meg”, az állami kézben levő filmes infrastruktúra fenntartására sem költöttek szinte egy fillért sem. A következmény: miközben a magyar állam ölbe tett kézzel arra várt, hogy majd az invesztál az infrastruktúrába, aki az országba forgatni jön, a cseh kormány – karöltve a családi örökség jogán tulajdonos Václav Havel volt köztársasági elnökkel – rendkívül komoly összegeket fordított a Barrandov stúdiókomplexum fejlesztésére.
Sokasodó magyar filmek?
Miközben a filmtörvény életbe lépése óta jól érzékelhető a külföldi stábok megjelenése, az ember azt érzi, mintha a magyar filmek is megsokasodtak volna. Kapitány Iván, az idei filmszemlén debütáló Kútfejek rendező-producere, az Üvegtigris 1 társrendezője és társproducere szerint azonban ma nem készítenek több magyar filmet, mint korábban, csak az arányok változtak. A reklámszakmából átigazolt rendező úgy véli, kevesebb a „szerzői” film, amelyek alkotói elsősorban kritikai és fesztiválsikerekre hajtanak, ellenben több az olyan játékfilm, amelyek alapvető célja a minél több néző és bevétel.
Némileg másképpen látja a magyar film helyzetét a már számtalan magyar mozgókép megszületése felett bábáskodó Kálomista Gábor. A legújabban a közel 300 millió forintból készülő Csak szex és más semmi vagy a szintén az idei filmszemlén rajtoló Tibor vagyok, de hódítani akarok című film producere szerint több magyar alkotás készül az utóbbi években, ráadásul ennyit nem is bír el az ország. „Átestünk a ló túlsó oldalára, az idei szemlén már 36 játékfilmet mutatnak be; ennyi nem lehet üzletileg sikeres” – mondja borúlátóan a producer, aki szerint ez óhatatlanul néhány cég anyagi bukását vonja majd maga után.
Versenyben
Miután a parlament 2003 decemberében elfogadta a filmtörvényt – amelynek alapján az előállítók visszaigényelhetik az országban forgatott külföldi filmek itteni költségvetésének 20 százalékát -, a Magyar Producerek Szövetsége azt jósolta, hogy a hazai filmes piacon forgó összeg két év alatt megnégyszereződik. S a jóslat helytállónak bizonyult. Ennek ellenére a kifejezetten olcsó forgatási helyszínt kereső cégeknek Magyarország máris túl drága, ők nem ide jönnek, hanem például Romániát vagy Bulgáriát veszik célba (lásd a Figyelő erről a témáról szóló külön cikkét a csütörtökön megjelenő lapszámban). Igaz, a keleti konkurenciától egyelőre nem kell komolyan tartanunk, mivel a nálunk forgató külföldiek készek megfizetni a magyar minőséget.
Hosszabb távon viszont keleti szomszédainkál is megerősödik majd egy magasabb színvonalon teljesíteni képes szakmai réteg, ami gyengítheti a pozíciónkat a régióban. Ráadásul a magyar produkciós irodák a jövőben várhatóan mindinkább kiszorulnak majd a bérmunka-piacról, hogy a helyüket átengedjék a külföldi megrendelők által alapított leányvállalatoknak. Pánikra mindazonáltal a Figyelő cikke szerint semmi ok: a magyar producerek és produkciós irodák helyismerete és kapcsolatrendszere még jó ideig nélkülözhetetlen marad a nagyok számára.
A teljes cikk, valamint a sikeres magyar producerekről szóló összeállítás és a kelet-európai filmes versenyfutásról szóló elemzés a Figyelő február 2-án megjelenő számában olvasható.
