Lakatos Péter

– Ön a Videotonban Széles Gábor egyik társa. Most az Ikarus ismét Szélesé, aki újjáélesztené a buszgyártást Székesfehérváron. Lát ebben fantáziát?

– Bebizonyosodott, hogy a franciák nem használták ki a kezükbe kerülő vállalat lehetőségeit sem a márkanév, sem a gyártókapacitások vonatkozásában. A buszgyártás jelenleg nem létező dolog Magyarországon. Úgy gondolom, a jelenlegi állapothoz képest a visszavásárlás csak előrelépést hozhat.

– Retro márkaként akár újjá is éledhet az Ikarus, láttunk néhány sikertörténetet e tárgykörben. Ön azonban óvatos duhaj: a Videoton vezérigazgatójaként nem merte vállalni, hogy ezen a néven televíziót dobjon piacra.

– A márkanév használata bizonyos termékkörök esetében ma a HQ Electronic Kft.-é, illetve a Procomp Kft.-é, a Videoton-gyárak ennek ellenére is működnek. Sőt, tavaly 9 ezer fő foglalkoztatása mellett 60 milliárd forint feletti forgalmat és 4 milliárdnál nagyobb nyereséget produkáltak. Noha előállítunk szórakoztatóelektronikai berendezéseket, nem e márkanév alatt tesszük. Szerződéses gyártóként például a Sagemnek készítünk tévéket, de emellett összeszerelünk konyhagépeket, faxokat. Ugyanakkor beszállítói vagyunk az autóiparnak, ami azt jelenti, hogy minden, Európában gyártott gépkocsiban 3-5 alkatrész van a Videotontól. Foglalkozunk emellett innovatív műszaki megoldásokra alapozott befektetésekkel, ipari ingatlanok kezelésével, viszont nem titkolom, hogy nem látok fantáziát a Videoton márkanevű szórakoztatóelektronikai berendezések tömeggyártásában. A lokálisak helyett ezen a piacon inkább a globális márkáké a siker.

– Magántulajdonú cég vezetőjeként hogyan kommentálja a Transelektrónak nyújtott állami segítségadást?

– Mivel szorult belém némi empátia, nem mondom csuklóból, hogy felháborítónak tartom. Mindenesetre meglepett a dolog. Mi több, szöget ütött a fejembe, mit keres az állam megint a Transelektróban, ha egyszer már – nagyon helyesen – kiszállt belőle. Ráadásul tudva azt, hogy a pénzintézetek milyen könnyen adnak kölcsönt a vállalatoknak, azt kell gondolnom, nagy lehet
a baj ott, ahol a bankok már nem tárgyalnak. Ezért is vagyok kíváncsi, hogy mi lehet az az üzlet, ahová az államnak még megéri beszállni, a bankoknak viszont már nem.

– Ön menne kuncsorogni az államhoz, ha bajban lenne?

– Ha tehetem, az adófizetésen túl vevőként, szállítóként, konkurenciaként nem érintkezem az állammal. Igyekszem elkerülni azt a szegmenst, ahol ez a kényszerhelyzet előállhatna.

– Hazavándorol a 61 éve „túszul ejtett” sárospataki könyvgyűjtemény Oroszországból. Mit gondol, lesz-e ezenkívül más is – kereskedelmi, gazdasági megállapodás – az orosz elnök táskájában február végi látogatásakor?

– Néhány stratégiai fontosságú területen túl, úgy mint gáz, atomerőmű, metróépítés, nem látom azt a területet, ahol a két ország komoly üzletet köthetne egymással. Marginálisak vagyunk Oroszországnak, miként kereskedelmi szempontból – az energiakérdést leszámítva – ők is nekünk. A könyvek hazahozatala komoly diplomáciai sikerként könyvelhető el, viszont nem gondolom, hogy az ország lakossága sorban állna majd, hogy megtekintse azokat.

– Mivel magyarázza a korai időpontra kiírt választásokat?

– Kevés szabad választás volt eddig, tehát statisztikáink nincsenek, hogy választási szempontból mi a korai és mi a kései időpont. Egyébként pedig azt gondolom, az emberek választása úgysem a hajrában, hanem teljesítmény és alapvető beállítottság alapján dől el.

– Több üzletember neve is felmerült már a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökeként. Ön kit javasolna?

– Demján Sándornak is beletört már a bicskája a magyar fociba, márpedig ő kevés kudarcot volt kénytelen elkönyvelni. Azt hiszem tehát, nem Demjánnal, sokkal inkább a focival van a baj. Visszatérve a kérdésre, én azt látnám szívesen az elnöki székében, aki becsukja az egészet, s esetleg a sorok rendezése után újra kinyitja. Ezzel viszont az a baj, hogy a verebek ugyan tapsra felszállnak a villanydrótról, ám ugyanazok, ugyanoda vissza is szállnak…