A Pixar-vezér Steve Jobs – aki mellesleg az Apple elnök-vezérigazgatója is – a Disney elnökségében is helyet kap. Az ügylet nyélbe ütése után Jobs lesz a nagy múltú cég legnagyobb egyéni részvényese.
A Walt Disney 13 százaléknyi új részvényt bocsát ki az ügyletre, és 2,3 saját részvényt ad egy-egy Pixar-részvényért. Jobs, akinek most 50,6 százaléka van a Pixarban, utána 6 százalékot birtokol majd a Walt Disneyből. Jobs 1986-ban vásárolta meg, 10 millió dollárért, a „csillagháborús” Lucasfilm Ltd. számítógépes filmtrükkrészlegét, és abból fejlesztették ki a Pixart.
A Walt Disney rajzfilmstúdiójának irányítását átengedik a Pixar művészeti vezetőinek, Ed Catmullnak and John Lasseternek, miközben a Pixar stúdiója megőrzi önállóságát.
A két cég igazgatótanácsa már áldását adta a felvásárlásra, amely a tervek szerint nyáron zárulhat le. Az elemzők szerint a 7,4 milliárdos ajánlat némileg magasabb a vártnál.
Az ügylet bejelentése után a Pixar-részvények árfolyama 2,5 százalékkal emelkedett. A Walt Disney-papírok azonban – feltehetően a magasabb vételár miatt – nem reagáltak a hírre.
A Pixar animációs stúdió az utóbbi években számos kasszasikert mutatott be (Nemo nyomában, Toy Story és Hihetetlen család), míg a rajzfilmjeivel világelső Disney ebben a szegmensben nem igazán tudott olyan sikereket felmutatni mint a korábbi munkái (Oroszlánkirály, Pinocchio).
