Gazdaság

Megugrik a felszámolási eljárások száma

Év közepe tájékán csaknem bizonyos, hogy megnő a felszámolási eljárások kezdeményezésének száma. Akkor lép ugyanis hatályba a felszámolásokról és csődeljárásról szóló törvény több módosítása is.

Molnár György, a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének elnöke a Napi Gazdaságnak elmondta: még az új szabályok bevezetése előtt sok cég lesz, amely maga dobja be a törülközőt, illetve amelyek ellen hitelezőik nyújtják be a felszámolási kérelmet, a jelenleg hatályos szabályok szerint.

Az új szabályok ugyanis megnövelik a cégvezetés és a tulajdonosok felelősségét, egyes esetekben ráadásul korlátlanná teszik azt, s a felszámolási eljárás során a hitelezők peres úton érvényesíthetik velük szemben az igényeiket. Az év első néhány hónapjában azonban még az eddig megszokott mennyiségű és összetételű ügyletre számítanak a felszámolók, azaz csődeljárásból nagyon kevés, felszámolásból pedig továbbra is sok indul. Mindezek mellett a végelszámolások számában növekedés prognosztizálható.

A csődtörvény július 1-jén életbe lépő módosításai miatt az ügyvezetés már a csődveszély kialakulásának első jeleinél kénytelen lesz tájékoztatni a társaság tulajdonosait a gazdálkodási és pénzügyi problémáról – véli a szakember. Molnár György szerint azonban számos esetben várható majd az ügyvezetők felmentése is, ha a tulajdonosok és a vezetés nem tud megegyezni a szükséges lépésekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik