Gazdaság

Halaszthatjuk a reformot

Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden az Európai Bizottság értékeléseit öt állam, köztük Magyarország euróövezeti felkészülésének programjáról – jelezték diplomáciai forrásból Brüsszelben.

Veres a jelentésről

A pénzügyminiszter szerint a magyar konvergenciaprogramot és az euró bevezetésére való felkészülés ütemét a bizottság jónak tartotta. A program konkrét intézkedésekkel való kiegészítésére hívta fel a bizottság a kormányt. A célkitűzésekkel a bizottság egyetért, s rábízza Magyarországra, hogy mely területeken milyen lépéseket hajt végre a strukturális reformok és az államháztartás hiányának megfelelő szintre csökkentése érdekében.

Ez azt is jelenti, hogy a miniszterek egyetértettek azzal, Magyarországnak szeptemberig ki kell egészítenie programját a deficitcélok elérését szolgáló eszközök pontosabb részletezésével. Magyarország mellett Csehország, Szlovákia, Svédország és Dánia konvergenciaprogramjáról van szó. Emellett elfogadták az eurózónatag Finnország programját is gazdasági stabilitásának megőrzésére.

A jelentés

A jelentés szerint ugyan jelenleg valóban vannak problémák a magyar konvergenciával, de a 2010-ig tartó időszak második felében akár lehetőség is lesz a célkitűzések elérésére. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a múltbéli tapasztalatok alapján az egyes költségvetési intézkedések más eredményre vezetnek, mint amit terveztek. A program hiányossága, hogy nem határoz meg középtávú célkitűzést a költségvetés helyzetére.

További probléma, hogy a 2005-ös GDP 58 százalékára rúgó államadósság túl közel van a 60 százalékos referenciaértékhez. Az államháztartás tartós finanszírozása kétséges, valamint problémák származhatnak az elöregedő magyar lakosság miatt – áll a jelentésben. Ezért fenntarthatóvá kell tenni a költségvetés kiadási oldalát.

2005 novemberében a bizottság úgy értékelte, hogy a magyar kormány intézkedései nem elegendőek a korábbi konvergenciajelentésben foglaltak megvalósításához – fogalmaz a jelentés. Ezért a kiszivárogtatásoknak megfelelően arra kéri a magyar kormányt, hogy szeptember elsejéig egy rentábilis konvergenciaprogrammal rukkoljon elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik