Gazdaság

Elhunyt az Egis vezérigazgatója

Orbán István, az Egis Gyógyszergyár Rt. vezérigazgatója január 18-án, életének 67. évében váratlanul elhunyt - tudatta a gyógyszergyár csütörtökön. A vezérigazgatói teendőket a január 25-re meghirdetett közgyűlésig a társaság ügyvezetősége látja el.

A vezérigazgatót nem sokkal a munkaidő vége után, otthonában váratlanul érte a halál.

Orbán István 42 évet töltött el az Egis Gyógyszergyárnál és annak jogelődjénél, az EGYT Gyógyszervegyészeti Gyárnál. Ez volt az első és egyetlen munkahelye, amelynek csaknem negyedszázadon át az első számú vezetője volt.

Orbán István 1964-ben a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karának elvégzése után üzemmérnökként kezdte pályáját, majd gyógyszerszakmérnöki másoddiplomájának, illetve doktori címének megszerzését követően kutatási és műszaki fejlesztési területeken dolgozott. 1978-tól az EGYT főmérnöke, 1980-tól műszaki igazgató. A gyár vezérigazgatójának 1982-ben nevezték ki. Vezetése alatt az egykori gyógyszer- és tápszergyár Közép-Európa egyik vezető kutató- és termelőbázisává vált.

Az első rt-k között az Egis

Orbán István irányításával az Egis a magyar nagyvállalatok sorában 1991-ben az elsők között alakult át részvénytársasággá, amely sikeresen vészelte át a kilencvenes évek elején a szovjet piac összeomlását, a KGST megszűnését.

A családi tulajdonban lévő francia Servier 1995 decemberében vásárolta meg az EGIS részvényeinek 50,9 százalékát, egyúttal támogatásáról biztosította annak magyar vezérkarát, amely a későbbiekben is önállóan menedzselte a vállalatot. „Lehet, hogy az Egis külföldi többségi tulajdonban van, de magyar vezetésű, ebből kifolyólag magyar vállalat a szó legszorosabb értelmében” – summázott a cégvezető élete egyik utolsó interjújában.

Már leköszönt

Orbán István 2005. december 14-én jelentette be távozási szándékát a vezérigazgatói székből, egyúttal felkérést kapott a Serviertől, hogy az Egis Rt. felügyelőbizottsága elnökeként folytassa munkáját a vállalat érdekében. Ezt a január 25-re meghirdetett éves rendes közgyűlésnek kellett volna véglegesítenie.

A leköszönő vezérigazgató Gál Péternét, stratégiai tanácsadóját javasolta utódjának, akinek igazgatósági taggá választását várhatóan a közgyűlés fogja jóváhagyni, ezt követően kerülhet sor vezérigazgatói kinevezésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik