Gazdaság

Három éve nem volt ilyen optimista a lakosság

Saját pénzügyi helyzetüket a novemberinél valamivel kedvezőbbnek ítélték a fogyasztók decemberben, a következő 12 hónapban pedig igen jelentős javulásra számítottak – derült ki a GKI Gazdaságkutató Rt. legfrissebb bizalmi felméréséből.

Decemberben igen jelentősen tovább emelkedett a lakosság gazdasági várakozásait reprezentáló GKI fogyasztói bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke.

A GKI Gazdaságkutató Rt. által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés alapján számított index értéke 2005 első felében folyamatosan mérséklődött, majd a második félévben jelentősen javult, s decemberben már magasabb volt, mint az előző csaknem három évben bármikor.

Nőtt a megtakarítási kedv

A fogyasztók saját pénzügyi helyzetüket decemberben a novemberinél valamivel kedvezőbbnek ítélték, a következő 12 hónapban pedig igen jelentős javulásra számítottak.

Az ország gazdasági helyzetét ugyancsak jobbnak ítélték, mint egy hónappal korábban, s a következő egy évben további jelentős javulását várták. Inflációs várakozásaik is kissé mérséklődtek a novemberihez képest, a következő 12 hónapban az áremelkedés ütemének számottevő csökkenésére számítottak. A munkanélküliségre vonatkozó várakozásaik is javultak.

A lakosság vásárlási kedve mindezek ellenére csökkent az előző havihoz képest, de a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások javulást vetítenek előre. A megtakarításra kedvező alkalmat látók aránya érezhetően emelkedett, s ismét többen látták úgy, hogy a következő egy évben képesek lesznek megtakarítani.

Az ország közepe a legoptimistább

Magyarország hét régiója közül négyben javultak, egyben romlottak, kettőben pedig lényegében nem változtak a fogyasztók várakozásai. A fogyasztói bizalom Közép-Dunántúlon, Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedett, míg Dél-Dunántúl fogyasztóinak bizalma az országos átlagnak megfelelően nőtt. Észak-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon gyakorlatilag nem változott a fogyasztók helyzetértékelése. Ezzel szemben az Észak-Magyarországon lakók fogyasztói bizalma kissé csökkent az előző hónaphoz képest.

Csúcsponton az üzleti bizalom

Decemberben az üzleti szférában mért bizalmi index sem romlott, éves csúcspontján stagnált. Az iparban folytatódott a várakozások bő fél éve tartó, csaknem töretlen javulása. A termelési helyzet, a következő negyedévi kilátások és a rendelésállomány megítélése egyaránt kedvezőbb lett. Az építőiparban viszont az előző időszak termelési színvonalának, a rendelésállománynak és a foglalkoztatási lehetőségeknek a megítélése is romlott novemberhez képest, de így is jóval kedvezőbb volt az egy évvel korábbinál.

A kereskedelmi cégek az előző havinál valamivel jobb üzletmenetről, de passzívabb megrendelési politikáról számoltak be. Az üzleti szektorban rosszabbá vált a magyar gazdaság helyzetéről alkotott vélemény, a lakosság véleménye viszont érezhetően optimistább lett.

A lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlagaként számított GKI-Wallis konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értékének így decemberben is folytatódott a II. félévre jellemző emelkedése.


Három éve nem volt ilyen optimista a lakosság 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik