– Komolyan kérdezem. Hogy jutottunk idáig? Hogy a berepülőpilótáknak kifejlesztett napszemüveget, az űrhajósoknak kitalált ruhaneműt és a hegymászóknak kikísérletezett cipőt hordjuk?
Vedd lazábbra, mondtam én is apának a nyugdíjba menetele napján. Például vehetnél egy kényelmes bakancsot! Épp’, hogy elbúcsúzott a beosztottaitól, vagyont érő irodai bőrfotelétől, fenntartott helyétől a teremgarázsban, új életre készült.
– Bakancs? – úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.
– Mint utóbb kiderült: az egész úgy kezdődött, hogy a boltban a maga lényegre törő modorában közölte, bakancsot szeretne venni.
– Háromezer méter alatt vagy fölött kívánja használni? – kérdezte az eladó. Majd nem megvárva a telefonos segítséget hozzátette: azt kérdezem, milyen tengerszint feletti magasságban hordja majd? Mert Európában – legfeljebb az Alpok magasságáig – mást ajánlok, mint mondjuk Ázsiára.
– Momentán a Körút és Pasarét tengelyben gondolkodtam – mondta félhangosan apa és miután évtizedeken át csak megfelelő információk birtokában hozott döntést, úgy határozott, utánanéz ennek az ügynek, ráér a cipővásárlással.
A kabátok felé fordult, mondtuk neki eleget, itt az idő, hogy ne csak teniszben gondolkodjon. Végre lehet sportos a hétköznapokban is. De akkor az eladó azt kérdezte, hogy milyen szélhőmérséklethez segítsen kabátot választani?
Apa erre hazament és kinyitotta a laptopját.
A világ bonyolult, de speciel a cipőről eddig azt hitte cipő, a kabátról meg hogy egy meleg holmi. Nem pedig azt, hogy a dzseki, az a szolid sportos drapp, két polimer ötvözetéből készül. Hogy a politetrafluoroetilén négyzetcentiméterenként másfélmillió mikroszkopikus pórust tartalmaz, amely húszezerszer kisebb, mint egy vízcsepp, de hétszázszor nagyobb, mint egy páramolekula. Megtanulta, hogy mindez azért van, hogy az izzadás során keletkező vízgőz távozhasson a kabátból, de kívülről mégse ázzon be. Aztán azt is, hogy a kabátok nagy része oleofob, s ha jól választ, a leendő kabátja 45,5 milliméteres vízoszlop súlyától sem ázik be. Ezt elképzelte, nem aggódott. Mert az mégiscsak valami, ha fluroncarbon tartalmú vízlepergetővel borítják az ő érzékeny membránját. Aztán itt volt az imént még zavarba ejtő kérdés a szél hőmérsékletéről. A megfelelő döntés meghozatalához táblázatot is ajánlottak neki. Utóbb mesélte, hogy Karinthy jutott eszébe a gyerek leckéjével a tűzifás aránypárral, és bár nem volt rá büszke, némi irigységet érzett. „A célokat nem elérni kell, hanem meghaladni” – olvasta a filozófiát. Ez hatott.
Midőn visszatértekor az eladó megkérdezte, hogy milyen kabátot szeretne, boldogan vágta ki: drappot. És határozottsága minden további kérdésnek gátat szabott. De az előadás még csak ekkor kezdődött. Hogy a lenéző grimaszt odafagyassza az eladó arcára, cipőt próbált. Fölényesen, már-már pökhendien vetette oda az izmos fiatalembernek: – Tudja, nem használok hágóvasat. Nem kell nekem C talp, de még B sem. Engem csak a praktikum érdekel, így 1000 méter környékén. Elég, ha csak mínusz 32 fokig tartja melegen a lábam, az extrákat úgysem tudnám kihasználni, a kétszáz grammos hőszigetelő nekem megteszi. Persze az átnedvesíthetetlen varrásról, a poliészterhálós bélésről és a kétlépcsős cipőfűzésről nem mondok le, de az úgyis szériafelszerelés.
Apa a havat gyermeki örömmel várta. A hóba – éppúgy, mint az olvadó latyakba – bokáig gázolt.
– Ahhoz képest, hogy egy ilyen randa cipő 105 gyártási folyamaton megy keresztül, amiből 48 kézimunka, nem is olyan drága – mondta anyának.
– De miért is kell nepáli túrafelszerelést hordani a nappaliban? – anya szájára ez a gondolat tolakodott, de visszatuszkolta. Harmincöt éve volt feleség, s az imént tanították meg neki, hogy a célokat nem elérni kell, hanem meghaladni.
