Gazdaság

Kóka nem akar főpolgármester lenni

Az idén soha nem látott nagyságú, 200 milliárd forint értékű közlekedési fejlesztést valósít meg Budapesten és környékén a kormány és a fővárosi önkormányzat együttesen – jelentette be a főpolgármester és a gazdasági miniszter.

Kóka nem akar főpolgármester lenni 1

A tervezett M0-ás északi Duna-híd makettje. Fotó: MTI

Demszky Gábor elmondta, hogy a tavalyi 80 kilométer után idén 150 kilométer út felújítása várható. Ősszel megkezdődik a 4-es metró alagútfúrása, áprilistól érkeznek az új, 54 méter hosszú nagykörúti villamosok első szerelvényei, újabb 50 Volvo buszt, új trolikat vesznek, és folytatódik a 2-es metró felújítása.


Kóka János közölte, hogy a tárca újabb 3 milliárd forintos útfelújítási támogatást javasol a kormánynak, amiből a fővárosba vezető nagy forgalmú tranzitutakon 30 kilométeres felújítást végezhetnek. Megjegyezte, hogy az északi Duna-hidat márciustól elkezdhetik építeni, és a folytatódó munkákkal elérik, hogy a jövő év végére a híddal együtt az M0-s háromnegyede elkészülhet.

Kiszámítható lesz a BKV

A főpolgármester kifejtette, hogy a folyamatosan zajló fejlesztések eredményeként 2006-tól az évtized végéig komoly, érzékelhető javulás várható a főváros közlekedésében. Pozitívumként szólt arról, hogy az állam a korábban tervezettnél 20 milliárddal többel, 32 milliárd forinttal támogatja az idén a BKV-t, s így a cég gazdálkodása stabil és kiszámítható lesz.


Idén elkezdődik a négyes metró építése is, ez ebben az évben 31 milliárdba kerül. A BKV 50 újabb Volvo buszt vesz, áprilisban megérkeznek az első Combino villamosok, ősszel pedig megkezdődik a metróalagút fúrása, és 10 új Solaris trolibuszt is forgalomba állítanak. Ha sikerül megszerezni a területet, akkor 200 férőhelyes P+R parkolót alakítanak ki a Hungária körút–Kacsóh Pongrác úti felüljárók alatt.

Demszky Gábor elmondta azt is, hogy a közműkiváltásokkal a Margit híd térségében gyakorlatilag már meg is kezdődött a novemberig tartó idei útfelújítási időszak. Ezek kapcsán 20 helyen 30 kilométernyi kerékpárutat is megépítenek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt évi 700 ezer négyzetméternyi útfelújítás során csak hét helyen jelentkezett hiba. Azért, hogy még jobb színvonalú munkák legyenek, a főpolgármester a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményezi, hogy a rossz munkát végző kivitelezőt kizárhassák a következő tenderből.

Lezárják a Szabadság hidat

A metróépítés kapcsán megjegyezte, hogy határidőben, 2009 végén utasokat szállít az új metró. Hozzátette, hogy az alagútfúrás mellett különböző helyeken állomásépítések is megkezdődnek. Így például a Fővám téren is munkálatok lesznek, s ehhez kapcsolódva még az idén lezárják a Szabadság hidat – tette hozzá Demszky Gábor.


Kóka János elmondta, hogy a Budapesti Közlekedési Szövetséget a gazdasági tárca az idén 1,6 milliárd forinttal támogatja. Közölte, hogy a budapesti jó példa alapján a vidéki nagyvárosok is kezdeményezik hasonló jellegű elővárosi közlekedési szövetség létrehozását. Hozzátette: távlati célja, hogy mindenütt megvalósuljon az integrált, MÁV-Volán-helyi tömegközlekedési együttműködési rendszer.

A miniszter az elővárosi közlekedés fejlesztésének fontos elemeként említette, hogy Budapest–Esztergom között 13 helyett 23 Desiro vonat közlekedik ez évtől. Jövő évtől pedig 30 milliárd forintért 30 Flirt motorvonat köti majd össze a fővárost Tatabányával, Székesfehérvárral és Pusztaszabolccsal.

Orbán Viktor mondatait nem kell komolyan venni

Egy kérdésre a miniszter közölte, hogy ősszel nem kíván indulni a főpolgármesteri posztért, inkább szakminiszterként tevékenykedik tovább. A Fidesz elnökének csütörtök reggeli televíziós nyilatkozata kapcsán, amiben egyebek közt a luxusprofit elvételéről beszélt, Kóka János úgy fogalmazott: „Orbán Viktornak ezeket a mondatait egyszerűen nem kell komolyan venni”, felelősséggel ugyanis még a választási kampány hevében sem lehet ilyeneket mondani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik