Erőszakos kilakoltatásokkal hívta fel a figyelmet magára a múlt év őszén a IX. kerület gettónegyede, a köznyelv által Dzsumbujnak nevezett Illatos úti telep. Október elején 15 család rettegett attól, hogy a jogszerű eljárás megkerülésével az utcára teszik őket a kerület által fizetett őrző-védő magáncég emberei – miközben a telepen már száz lakás üresen állt. Az ügyben közvetítő Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) javaslatait október 10-én Gegesy Ferenc kerületi polgármester még elfogadta, erről sajtótájékoztatón is nyilatkozott.
Dzsumbuj az Illatos úton. Bontásra várva.
(A megállapodásban egyebek közt szerepelt az összes, jelenleg ott lakó családra szabott egyéni szociális megoldás kimunkálása, és a kerületben történő elhelyezésük a rehabilitációs program keretében.) Novemberben mégis olyan önkormányzati intézkedést hoztak, amely felkavarta az indulatokat: négy család megkapta a határozatot, miszerint három napon belül el kell hagyniuk a lakásokat. Érdekükben mások mellett Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter is megpróbált közbenjárni, ám a gépezet beindult. November 28-án hajnalban a gyámhatóság hat rendőr segítségével elszállította és ideiglenes állami gondozásba vette az RPA egyik 17 éves ügyfelét, egy szoptatós kismamát, akinek kisbabáját tőle elválasztva, egy csecsemőotthonban helyezték el. A családfenntartó apa közben munkában volt, csak később értesült arról, hogy gyerekét és élettársát elszállították.
Bihari út: komfortos gettó
Nem véletlen, hogy hű másolata a Bihari út 8/C lakótömbje a Dzsumbuj bérkaszár-nyasorának, mivel mindkettő ugyanan-nak a korszaknak, a harmincas évek második felének építészeti terméke. Ám csak a látvány hasonló, a megoldás nem: a X. kerületi önkormányzat ez esetben nem a lebontásról, a lakók elköltöztetéséről döntött (mint tette azt korábban két szomszédos ház-tömbnél), hanem a szociális városreha-bilitáció keretében a telepen akar jobb feltételeket biztosíta-ni a száz lakásban élő, meglehetősen szegény és reményvesztett embereknek. A döntés oka egyebek mellett az, hogy a terület értéktelen, a bontás és a lakók elhelyezésének költségét az önkormányzat nem tudja előteremteni.
Merker Viktor, a rehabilitációs programiroda vezetője szerint ráadásul nem is teljesen „elveszett” a környék: működik üzlet, kultúrterem, igaz, a száz négyzet-méteres műhely minden eddigi kísérlet ellenére üresen áll. Ide valamilyen egyszerű munkalehetőséget szerveznek, és ebbe az épületbe költözik a kihelyezett család-segítő szolgálat is. Két-két lakás össze-vonásával nagyobb (50 négyzetméteres), élhetőbb lakóhelyek jönnek létre. Az alagsorban közösen üzemeltett mosógé-peket helyeznek el. A családsegítő kezde-ményezésére bevez-etik azt a kártyás villanyóra-rendszert, amelynek segítségé-vel a lakók az önkormányzati támogatás egy részét energiamennyiségben kapják majd.
Az egészségügyi program keretében gyereknőgyógyászat és helyi tbc-szűrés működik majd a telepen, ha a kőbányai önkormány-zat 208 milliós, a főváros 476 milliós befektetéséből 2008 végére lezárul a rehabilitáció. A projekt ugyanakkor több olyan, közös-ségfejlesztésre vonatkozó elképzel-ést tartalmaz, amely a Dzsumbujban már kudarcba fulladt – a terület szociális rehabilitációja tehát kihívásokkal teli kísérlet, amely bizonyára komoly tanulságokkal jár majd. A kérdés csak az, hogy mindez arányban lesz-e a ráfordítással.
FELKORBÁCSOLT INDULATOK. A polgármester közben meg sem kísérelte csillapítani a felkorbácsolt indulatokat. December 9-én az RPA tüntetést szervezett a polgármesteri hivatal elé. „A kilakoltatásra ítélt családoknak is joguk van a törvényes, erőszakmentes eljáráshoz, az önkormányzatnak pedig a kilakoltatás pillanatában szociális ellátási kötelezettsége keletkezik: azt várjuk, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a családok ne váljanak hajléktalanná” – magyarázza Setét Jenő, az RPA programigazgatója. A Dzsumbuj Help családsegítő központ vezetője, Szántó Kata is azt javasolta az önkormányzatnak, hogy gátolják meg a további beköltözést, de a már bent lakók szociális problémáival foglalkozzanak. A polgármester azonban egyelőre hajthatatlan: hallani sem akar arról, hogy az önkényesekkel szemben bármiféle felelősséget vállaljon. Ezzel párhuzamosan, december 8-án az esélyegyenlőségi minisztérium bizonytalan időre felfüggesztette a Dzsumbuj rehabilitációs programban való együttműködést, amiről alig két hónappal korábban írtak alá szándéknyilatkozatot, mivel „a felek szakmai és etikai normákat sértettek”.
A Budapest és az ország egyik leghírhedtebb gettótelepén történtek arra figyelmeztetnek: a szociális rehabilitáció – amelyre Magyarországon eddig nem volt példa – kellő körültekintés és hozzáértés nélkül újabb szociális problémákat, rosszabb esetben konfliktusokat generálhat. A kerítéssel körülvett, ma már csak három blokkból álló Dzsumbuj épületegyüttese jellegzetes munkáskaszárnya, minden lakás 27 négyzetméteres, kettőre jut egy közös bejárat, és egy vécé. Apró ablakokon szűrődik be a fény, ezért szinte minden napszakban világítani kell. Emberhez méltó lakhatásra tulajdonképpen már 1937-es megépítésének idején sem volt alkalmas a telep, de a bádogviskóknál, amelyben az itt elhelyezett munkások korábban laktak, korszerűbb volt. A mai telep lakóközössége az összes létező szociális válságjelenséget hordozza: általános a mélyszegénység, az érintettek 40 százaléka húsz év alatti, gyakori a három vagy többgyermekes család, a tizennyolc évnél idősebbek háromnegyedének legfeljebb általános iskolai végzettsége van, a szociális munkások időről időre a hepatitisfertőzés és a drogfogyasztás terjedésével szembesülnek. A Dzsumbuj Help többéves, szakmai körökben elismert tevékenysége bizonyította: a telep nem kezelhető a közösségfejlesztés eszközeivel. Más megoldás nem marad, mint elbontani az egészet, és ipari területként hasznosítani.
SORSTALANSÁG. Ám a Dzsumbujban sokáig nem tudták a lakók, de még a családsegítők sem, milyen sorsot szán nekik, és milyen rehabilitációt tervez az önkormányzat. Tavaly az év első felében bizonytalan hírek terjedtek: az egyik kerületi alpolgármester valahol arról beszélt, hogy a rendelkezésre álló források segítségével, több százmilliós beruházással „szociális lakóparkot” kell létrehozni, ahol a mostani lakók közül maradhatnak az arra érdemesek, és a falon belül állandó rendőri felügyelet biztosítja a rendet. A komfortosított gettó ésszerűtlen, minden szakmai alapot nélkülöző ötletét végül elvetette az önkormányzat, mert belátták: nincs lehetőség a lakókörnyezet megújítására, és a szegregált, elszegényedett lakosság szociális problémáinak egyidejű, helyben való kezelésére. A kerület elkötelezte magát amellett, hogy a Dzsumbujt le kell bontani.
Decemberben a kerületi közgyűlés elfogadta a Külső-Ferencváros szociális városrehabilitációs programját, amelyet a főváros elé terjesztenek. Ha a szakbizottságok támogatják, és a budapesti közgyűlés is megszavazza, akkor több százmillióval és szakmai támogatással Budapest is a program mellé áll. Másképp sokáig elhúzódhat a telep felszámolása: „A Ferencváros más részein folyó fejlesztések nem állhatnak le, nem tudjuk átcsoportosítani az erőforrásainkat, így nem tudjuk két év alatt elbontani a Dzsumbujt” – magyarázza Gegesy Ferenc kerületi polgármester, aki úgy számol, a bontás és a lakók kiköltöztetése mintegy 2 milliárd forintba kerül. Saját forrásból, évente 200 milliós ráfordítással, húsz család elköltöztetésével tíz év alatt tudnák felszámolni a telepet.
Finanszírozási anomáliák
Budapesten az első részletes szociális városrehabilitációs programot a Józsefváros dolgozta ki 2004-ben a Magdolna-negyed további elszegényedésének megakadályozására. A főváros és a VIII. kerület közös cége, a Rév8 Rt. abban a tudatban készítette el a tervet, hogy az EU Regionális Operatív Programjában szereplő szociális városrehabilitációs kerete Magyarország számára is nyitva áll. Közben a főváros megbízásából a Városkutatás Kht. részletes tanulmányt készített, amely a komplex városfejlesztési modellkísérletek elméleti alapját adja. Tavaly szeptemberben azonban az EU váratlanul elzárta ezt a forrást a közép-magyarországi régió elől, így a remélt több milliárdra nem lehet számítani. Szeptemberben mégis aláírta a városrehabilitáció három területen való megindításáról szóló szándéknyilatkozatot az esélyegyenlőségi tárca, a főváros, és az érintett három kerület (a VIII., a IX. és a X.). Budapest 1,8 milliárdot különített el a modellkísérlet első négy évére, amelyben a Dzsumbuj, a Magdolna-negyed és a Bihari úti bérkaszárnya szerepel célterületként. Az utóbbi két területre szóló programot már elfogadta a fővárosi közgyűlés, és megkötötték a szerződést a kerületekkel a társfinanszírozásra. A Dzsumbuj esetében ez a következő hetekre maradt.
Ám egyelőre úgy látszik, a központi költségvetés nem támogatja a projekteket. Erre már csak azért is szükség lenne, mert a gazdaságilag ellehetetlenülő országrészekből éppen a rehabilitálásra szoruló fővárosi nyomortelepekre áramlanak a szegények, akiknek a gondja állami segítség nélkül a kerületek, illetve a főváros nyakába szakad. „Egy-egy tiszai árvíz után azonnal megjelennek a Tisza menti családok a főváros hajléktalanszállóin” – érzékelteti konkrét példával Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, hogy az állam nem vonhatja ki magát a fővárosi nyomornegyedek rehabilitálásából, illetve a Budapesten lecsapódó vidéki szegénység szociális ellátásából.
IDŐTÉNYEZŐ. „A gazdaságos és emberséges megoldás a Dzsumbuj lehető leggyorsabb felszámolása lenne, amihez a szociális rehabilitációra megpályázott fővárosi pénz, a Dzsumbujban uralkodó rettenetes állapotok fenntartására az önkormányzat által minden évben elköltött, igen tetemes összeg, és a megüresedett telek eladásából befolyó vételár elégséges forrás lehet” – írja Ladányi János szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora a Mozgó Világ decemberi számában.
Lapunknak azt is kifejtette, hogy a tíz évre elhúzódó leépítés ma még nem látható újabb válságjelenségek és konfliktusok kialakulásának veszélyét hordozza, ráadásul értelmetlenül sok pénzbe kerül a telepen a legszükségesebb karbantartási munkák elvégzése, a megüresedett lakások védelme, és az ott maradók szociális gondozása.
De vajon mennyiért lehetne eladni a Dzsumbujt? A polgármester szerint ma 200-300 milliónál többet nem lehetne érte kapni, de ennyit is csak a teljesen üres telekért fizetnének befektetők. Márpedig ahhoz bontani kell, az épülettömbök eltávolítása előtt pedig meg kell oldani a családok lakhatását. Vadas Tamás, a telekkel határos területen lévő Jaguar autószalon tulajdonosa, lapunknak beszámolt távlati terveiről, miszerint tárgyalásokat folytat tíz-tizenkét márkaképviselettel egy autóplaza felépítéséről.
Ha sikerül megegyezniük, a Dzsumbuj területe néhány év múlva számukra felértékelődik. Ám az üzletember szerint olyan tőkebefektető ma nem létezik, aki a jelen állapotban, a lakóépületekkel együtt, a családok kártalanításának kötelezettségével átvenné a területet. „A polgármester által említett összeget azonnal kifizetném, de csak a puszta földterületért” – erősíti meg a kerület vezetőjének számítását az autóforgalmazó cég vezetője.
Ha a fővárossal létrejön a megállapodás, az előzetes ígéretek szerint három év alatt mintegy 500 millióval járulnak hozzá a Dzsumbuj lebontásához, s ezzel gyorsulhat a folyamat.
ÜTEMEZÉS. De lássuk: milyen költségekkel jár a fokozatos, tíz évre elnyújtott leépítés? A telepen szeptember óta saját irodát üzemeltető őrző-védő szolgálattal, a Bohus Bt.-vel évi 140 milliós szerződése van az egész kerületre vonatkozóan az önkormányzatnak. Gegesy Ferenc polgármester lapunknak azt mondta, ebből 40 milliót fordítanak évente a Dzsumbuj őrzésére, az önkényes beköltözés megakadályozására, és a kilakoltatásokra. (A teendőket részletező keretszerződésben még az is szerepel, hogy havi mintegy öt kilakoltatást végeznek, holott – hívja fel a figyelmet az RPA – magáncég törvényesen nem végezhet ilyen tevékenységet, e hatósági feladat ellátására a rendőrség vagy a bírósági végrehajtó jogosult.)
A szociális feladatokra további 40 milliót költ az önkormányzat. Egy-egy család 40 négyzetméteres lakásban való elhelyezésére 8 milliót számol a kerület, húsz családnál ez évente 160 millió. Ezt az ütemet a rendelkezésre álló pénz arányában lehet gyorsítani. Az ütemezésen és a helyi konfliktusok értő kezelésén múlik, hogy megoldódik, vagy továbbgyűrűzik a Dzsumbuj társadalmi válsága, és az új helyzetből adódó problémák nem vezetnek-e a szociális városrehabilitáció, mint kísérleti program devalválódásához.
A Magdolna-modell
Míg néhány éve a VIII. kerületi Mátyás téren és környékén, a József utcai kocsisoron szinte minden napszakban prostituáltak kínálták szolgáltatásaikat, mára a lányok elvonultak a környékről, ennek nyomán érezhetően javultak a helyi bűnözési mutatók. A több lakótömbnyi terület viszont megmaradt Budapest egyik legnagyobb kiterjedésű szociális és infrastrukturális problémáktól sújtott válságövezetének.
Mátyás téri
életkép.
Nyomor-
negyedből
élhető
környezet. Az úgynevezett Magdolna-negyed, ahol az első hazai szociális városrehabilitá-ció kísérleti programja most elindul, a Józsefvárosnak a Nagyfuvaros utca – Népszínház utca – Fiumei út – Baross utca – Koszorú utca által határolt területe. Nem kevesebb, mint 74 olyan ház található itt, amelyben kizárólag rossz minőségű, komfort nélküli vagy alacsony komfortfokozatú, 30 százalékban egyszobás, önkormányzati bérlakások vannak, amelyeknek a felújítására eddig jószerével semmit nem költött a kerület. Ám a főváros és a kerület közös tulajdonában lévő Rév8 Rt. által kidolgozott, tizenöt évre tervezett, a többi kerületnek és a fővárosnak is ötletet adó szociális városrehabilitációs program nem kizárólag az ingatlanok és a lakókörnyezet állagjavítását, új közösségi terek kialakítását célozza, hanem mindezt a negyedben élők aktív részvételével képzeli el. E városfejlesztő beavatkozásnak az a célja, hogy a lakásállomány jelentős javulása ne eredményezzen lakosságcserét, a szegények elvándorlását. Első lépésben a volt kesztyűgyár Mátyás téri épületének átalakításával a Trafóhoz hasonló közösségi házat hoznak létre, és megkezdődik a tér megújítása is, valamint új oktatási program indul a negyed egyetlen iskolájában, ahol szinte kizárólag roma gyerekek tanulnak. Alföldi György, a Rév8 Rt. vezérigazgatója szerint a 2006-os esztendőben mind a 74 ház lakóival felveszik a kapcsolatot, és megkezdődik a házak műszaki, gépészeti állagának felmérése is. „Kidolgozzuk annak a módját, hogy a munkanélküli bérlők maguk is részt vegyenek az egyszerűbb felújítási munkálatokban, de a negyed kisvállalkozói számára is munkát akarunk biztosítani” – magyarázza Alföldi György, hogy mitől remélik a munkanélküliség csökkenését, és nem utolsósorban a tulajdonosi szemlélet kialakulását. Eddig négy ház közössége jelentkezett, hogy részt kíván venni a programban. A főváros 690 milliót ad három évre, ehhez jön a kerület 120 milliója – ez a program első időszakára szól. „ A lakókkal való együttműködésből fogunk mi is tanulni” – utal a program kísérleti jellegére a vezérigazgató, aki úgy képzeli: 15-20 év múlva a Magdolna-negyed a kerület egyik kulturálisan sokszínű, befogadó, a kevésbé tehetősek számára is élhető környezetet biztosító, fejlődő területe lesz.
