A régió és az európai térség gazdasági lendületét biztosíthatja, hogy egy éven belül Romániával és Bulgáriával bővülhet az Európai Unió, s ha minden jól alakul, Horvátország is előrehalad a csatlakozási tárgyalásokkal. Ezen felül Magyarország az eddiginél sokkal több uniós forrásra számíthat – sorolja a kedvező külgazdasági fejleményeket Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke a Figyelőnek.
A német belpolitikai helyzet stabilizációja adhat újabb lökést az unió gazdaságának – véli Varga István, a Shell Hungary Rt. elnök-vezérigazgatója a lap legfrissebb, csütörtökön megjelenő számában. Varga a magyar gazdaság 2005-ös eredményeire alapozva is töretlen fejlődésre számít, s nem tud olyan forgatókönyvet elképzelni, amelyben lényegesen romlana az ország teljesítménye 2006-ban. Ezzel együtt úgy véli: bármely politikai erő kerül is kormányra a májusi választásokat követően, a második félévben szigorításokra lehet számítani.
Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója, a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara elnöke csak reméli, hogy nem ismétlődnek meg a 2002-es választási év kedvezőtlen tapasztalatai, s az idén nem az egymás túlígérgetése és a költekezés lesz a jellemző a kampányra, mert csak ezt elkerülve fejlődhet tovább a gazdaság.
Les Nemethy, az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara (Amcham) elnöke a Figyelőnek azt mondta: ismét előfordulhat, hogy az önkormányzati választások kampányidőszakában a nagy ellátórendszerek átalakítása ismét elsikkad.
