A 2005–2013 közötti, kilenc évre szóló terven belül megjelölték azokat a fejlesztéseket, amelyek megvalósítása mindenképpen szükséges. Ez a Budapest magprogram, amelynek összköltsége 2100 milliárd forintra becsülhető. A főváros – hitelekkel együtt – évi 110–140 milliárd forintot tud ezekre a fejlesztésekre fordítani. A szükséges források felét magánbefektetők bevonásától várja az önkormányzat. Emellett számít uniós és állami támogatásokra, illetve a kerületek részvételére is.
A Podmaniczky-program hét kiemelt fejlesztési területen 134 projektet jelöl meg, amelyek megújítják Budapest közlekedését, környezetét, épületeit, intézményhálózatát.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy Budapest népszerű, a konkrét lehetőségek iránt olyan nemzetközi, tőkeerős beruházók is érdeklődnek, amelyek ma még nincsenek jelen Magyarországon.
A középtávú programban szerepel a IX. kerületi közraktárak felújítása, amelyeket a főváros PPP-konstrukcióban valósít meg. A közgyűlés decemberi döntése alapján erre hamarosan közbeszerzési eljárást írnak ki: az épületek kulturális és vendéglátó funkciót kaphatnak, az ingatlan az önkormányzat tulajdonában marad, a befektető a hasznosítás jogát kapja meg, határozott időre.
Kiemelt fejlesztési terület Észak-Budapest, ahol a budai oldalon funkcióváltásra vár a volt óbudai gázgyár, a pesti oldalon pedig az angyalföldi és az újpesti barnamezős területek felújítása szerepel az elképzelések között. A Belváros hagyományos funkcióinak ellátásához egyrész a közösségi közlekedés és a parkolás fejlesztése, másrészt az épületállomány és a közterületek felújítása szükséges.
Dél-Budapesten, a belváros déli peremén az egyetemek és a tudásipari létesítmények mellé kapcsolható a Csepel-sziget északi részének komplex fejlesztése. A belső átmeneti zóna – az egykori józsefvárosi és kőbányai iparterület – a város komoly lehetőségű térsége. A fejlesztendő térségek között szerepelnek a 4-es metró által érintett területek, valamint a bel-budai kerületek. Emellett a főváros kiemelten kezeli a közvetlen és a tágabb városkörnyéket, a térség integrált fejlesztését, a közös gazdaságfejlesztési elképzelések kidolgozását.
