Nem a szolmizálással kezdődik, és nem is azzal ér véget a rock and roll, de mégis számosan vannak, akik nem a poharak szapora emelgetésével hangolódnak egy-egy koncertre, hanem skálázással. Anastacia őstermelő, a nagybani piacon értékesíti portékáját, az úgynevezett igényes, rádióbarát popzenét. Munkásságára begyakorolt közömbösséggel legyintenek a magukra valamit is adó popfogyasztók, és csak titokban vallják be szeretteiknek: ha véletlenül meghallják egy zenecsatornán a Why’d You Lie to Me-t, vagy a Paid my Duest, akkor nem kapcsolnak át a Mezzo nevű komolyzenei adóra.

Az úgynevezett igényes popzene iránt sosem csökkent pánikszerűen a kereslet, mégis feltűnő volt, ahogy a chicagói Anastacia 2000-ben, az I’m outta Love című számmal valósággal berobbant. A Not that Kind című albumából azonnali hatállyal értékesített 4 millió darabot, de a 2003-as Freak of Nature-ből állítólag már több mint 10 milliót adott el.
Persze tízmillió ember is tévedhet, de Anastacia a maga kategóriájában, azaz a power-soulban valóban egyedülálló. A Sick and Tired és a Left outside Alone című kislemez-slágerei után már fontolóra vettem, hogy mentesítem a képzeletbeli giccsadó befizetésétől, de kisebb lelki megrázkódtatásként ért a hír, hogy a karácsonyi piacra szánt Pieces of a Dream című válogatáslemezén egy Eros Ramazottival előadott dal, az Everything Burns című duett lesz a csali. Ezzel nem az a baj, hogy a Tina Turner pozíciójára törő díva nem vette figyelembe, hogy Eros szintén énekelt duettet Tinával, hanem az, hogy neki nem a bájgúnár talján felé kellene gravitálnia, hanem folytatni kellett volna, mondjuk a Sick and Tired-féle igényes slágerpopot, arról nem beszélve, hogy a szerenádozás kizárólag a ballagó gimnazistáknak áll jól.
A válogatáslemez végére illesztett, több mint tízperces Club Megamix pedig finoman szólva sem frappáns csattanó, és hogy erre mi szüksége volt a művésznőnek – nos, ez legalább olyan titokzatos, mint a feneke fölé tetováltatott nonfiguratív minta.
Anastacia: Pieces of a Dream • Sony/ BMG • 76 perc, 17 szám Poptőzsdei árfolyam: ***
