Gazdaság

Az unióban is támogatják az adriai vezeték kiépítését

Európai uniós szinten foglalkoznak már annak az alternatív földgáz-szállítási rendszernek az ötletével, amely Magyarország számára stratégiai fontosságú lenne ellátásbiztonsága javítása szempontjából.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón közölte: az EU szerda délelőtt ülésező földgáz-koordinációs munkacsoportja egyetértett Magyarország felvetésével, amely szerint meg kell vizsgálni egy adriai földgáz-vezeték kiépítésének lehetőségét.

Kóka János hozzátette: Horvátország, Szlovénia és Ausztria is jelezte, hogy érdekelt lenne a tengeri kikötőből cseppfolyós földgáz szállítására alkalmas rendszer létrehozásában.

A miniszter szerint a következő lépés egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítése március végéig, ezt követően pedig ki lehet dolgozni a finanszírozás részleteit.

Kóka János megjegyezte, hogy az uniós munkacsoport azzal a magyar felvetéssel is egyetértett, amely a különböző tagállamok stratégiai földgáz-tárolóinak összekapcsolására vonatkozott. A javaslat azt követően született, hogy kedden a visegrádi négyek nem támogatták Magyarország elképzelését egy közös stratégiai tároló kiépítésére – tette hozzá a miniszter.

Közölte, hogy szerdán elkészült a magyar stratégiai földgáz-tároló megépítését célzó törvényjavaslathoz a kivitelezés felgyorsítását célzó módosítási javaslat, amelyet csütörtökön saját maga terjeszt az országgyűlés gazdasági bizottsága elé.

Kóka János beszámolt arról, hogy egy hónap múlva ezekről a kérdésekről újabb ülés keretében tárgyalnak tovább.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik