A vád
Az orosz Gazprom gázipari monopólium hétfőn azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy 100 millió köbméter földgázt levett abból az orosz földgázból, amit a Gazprom az ukrán területen átvezető csővezetéken át szán az európai vevőinek.
Az Interfax orosz hírügynökség jelentette, hogy Alexander Medvegyev, a Gazprom alelnöke javasolni fogja: független auditorok ellenőrizzék, mekkora mennyiségű földgáz kerül be az ukrán csővezeték-hálózatba.
Már 40 százalékkal kevesebb gáz érkezik hazánkba Oroszországból – nyilatkozta lapunknak Ferencz I. Szabolcs. A Mol kommunikációs igazgatója elmondta: már nemcsak az Ukrajnából közvetlenül érkező vezetéken érkezik kevesebb földgáz, hanem a hazánkat Szlovákián, majd Ausztrián keresztül elérő HAG vezetéken is. A jelentős, 40 százalékos kiesés okáról az igazgató egyelőre nem tudott nyilatkozni; korábban minden forrás azt közölte, hogy az legfeljebb a gázbehozatal 25 százaléka lehet.
Közben Moszkvában bejelentették: a Gazprom befejezte az Ukrajnának szánt gáz csapjainak elzárását, de az európai exportennyiséget továbbra is hiánytalanul szállítják Ukrajna felé. Szergej Kuprjanov szóvivő azt közölte, hogy moszkvai idő szerint délre kiderül, hogy Ukrajna megcsapolja-e a tranzitgázt. Viktor Juscsenko ukrán elnök ismét megerősítette: országa nem nyúl hozzá az áthaladó földgázhoz.
Az eddig érkezett jelzések szerint Magyarországon kívül Lengyelország, Szlovákia és Ausztria is kevesebb földgázt kap az orosz óriáscégtől.
Még nincs korlátozás
Hétfő reggeltől egyes nagyfogyasztókat, erőműveket, fűtőműveket felszólítunk arra, hogy az érvényben lévő szerződésnek megfelelően álljanak át más fűtőanyagra, olajra. Ez még nem korlátozás” – közölte korábban Ferencz I. Szabolcs.
A kommunikációs igazgató elmondta: egyes nagyfogyasztókkal a szerződéskötés során megállapodtak, hogy árkedvezményt kapnak, de cserébe vállalják, hogy a jelenlegihez hasonló helyzetekben átállnak olajra. Ha most valamelyikük nem teljesíti a kérést, a Mol akár kizárhatja a szolgáltatásból is. Az összeg partnerenként más és nem nyilvános.
A Mol Magyarországon egyelőre nem tervez további gázfelhasználási korlátozást, ám értesítette külföldi tranzit partnereit, köztük szerbeket és bosnyákokat, hogy hétfőn már nemcsak Ukrajna, hanem Ausztria felől is csökkent a Magyarországra érkező import mennyisége: a már több mint 40 százalékkal kisebb mennyiség miatt nem tudja maradéktalanul teljesíteni tranzitszállítási kötelezettségeit.
Az ukránok szerint megegyeztek
A Gazprom állításával ellentétben a Naftohaz ukrán gázmonopólium elfogadta az orosz cég minden olyan feltételét, amelyet szombaton szabott a további gázszállítás elé. „Azt a szerződéstervezetet, amely szerint csak 2006 második negyedévétől lettek volna érvényesek a piaci gázárak, moszkvai idő szerint éjfél előtt egy perccel küldték meg az ukrán félnek” – olvasható a Naftohaz internetes honlapján. A Gazprom ezzel szemben azt állíja, hogy a Naftohaz nem reagált ajánlatukra, ezért megkezdték a gázcsap elzárását.
Ukrajna eddig ezer köbméterenként 50 dollárért kapta az orosz gázt, és legfeljebb 80 dollárt tart elfogadhatónak 2006-ban, még az „európai árképzés” Ukrajnára alkalmazott módszerével is. A Gazprom csaknem ötszörös árat, 230 dollárt követel. Viktor Juscsenko szerint politikai nyomásgyakorlásról van szó, ennek ellenére az ukrán államfő ismételt tárgyalást ajánlott Putyin elnöknek.
