Gazdaság

9,8 százalékkal nőtt tavaly a kínai gazdaság

A tervezési miniszterhelyettes szerint a GDP-növekedés túlszárnyalta a korábbi 9,4 százalékos becslést 2005-ben, és az előzetes adatok szerint 9,8 százalékkal bővült.

Míg 2004-ben 9,5 százalékkal nőtt a kínai GDP, a jövő évi növekedés 8,8 százalék lehet, vagyis a 2004. és a 2005. évinél lassúbb – vélte előrejelzésében a kínai központi bank. A bank előrejelzése megegyezik a statisztikai hivataléval, amely szintén 8 és 9 százalék közé teszi a GDP jövő évi növekedését. A 2005. évi teljesítmény, illetve a 2006. évi prognózis alapján Kína hamarosan a GDP alapján a világ negyedik legnagyobb gazdaságává válhat.

A központi bank szerint az infláció 2006-ban 2 százalék körül alakul majd, szemben az idei évre előre jelzett 1,8 százalékkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik