Gazdaság

26 százalékkal nőtt a Deloitte hazai vállalatainak bevétele

A Deloitte magyarországi tagvállalatai – a még nem auditált adatok szerint – 2005-ben 26 százalékkal növelték árbevételüket az előző évihez képest.

A fejlődés motorjai Magyarországon – az új termékek piaci bevezetésének köszönhetően – az adó- és kockázatkezelési tanácsadással foglalkozó üzletágak voltak. A Deloitte a BorsodChem könyvvizsgálati megbízásának elnyerésével immáron nyolc „A” kategóriás, tőzsdén jegyzett céget auditál.

A Deloitte Touche Tohmatsu (DTT) tagvállalatainak összesített árbevétele 2005-ben elérte a 18,2 milliárd amerikai dollárt, és 10,9 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A Deloitte értékelése szerint helyesnek bizonyult az a döntés, hogy a tagvállalatok mind a négy fő szolgáltatást – a könyvvizsgálati, az adó-, a pénzügyi és vezetési tanácsadást – megtartsák.

A 2005-ös pénzügyi évben folytatódott a cég tagvállalatainak földrajzi terjeszkedése a Kínában, Indiában, Koreában és Dél-Amerikában végrehajtott vállalategyesítések nyomán. A következő öt évben a Deloitte Kínában – elérve a mintegy tízezer főt – megkétszerezi alkalmazottainak számát, így a kínai Deloitte várhatóan a második legnagyobb tagvállalattá válik.

Az európai tagvállalatok is jelentős fejlődésről számolhattak be. A növekedés Közép-Európa mellett most már kiterjed Kelet-Európára is, amely a jelentés szerint a következő lényeges piaccá válik.

A Deloitte új stratégiai irányt szabott a tagvállalatok számára. Egyebek között a következő területekre helyezik a hangsúlyt: a Deloitte márkanév erősítése és védelme, a tehetséggondozás, a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás, a közepes méretű cégek piacának fokozott figyelemmel kísérése, valamint következetes ügyfélkiszolgálás a globális piacon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik