Az egyetlen biztos szám az (ukrajnai vezetékeken keresztül) Európába irányuló tranzitgáz mennyisége, ami legalább 110 milliárd köbmétert tesz ki 2006-ban – jelentette Putyinnak Hrisztyenko, hozzátéve, hogy a közvetlenül Ukrajnának irányuló szállításoknak sem a mennyiségében, sem az árában nem sikerült megegyezni.
Az ukrán állami gázmonopólium, a Naftohaz elnöke, Alekszej Ivcsenko biztosította Putyint, hogy cége teljesíti az Európába irányuló gáztranszportra vállalt minden szerződéses kötelezettségét. Putyin megdorgálta a Naftohazt és orosz partnerét, a szintén állami ellenőrzésű Gazpromot, amiért valódi válságot idéztek elő a két szomszéd között.
Mint mondta, március óta, amikor Viktor Juscsenko ukrán elnökkel megegyezett a piaci elvekre való áttérésben elég idő lett volna a megoldás meglelésére a két kormány és a két gázmonopólium szintjén. A Gazprom azzal fenyegeti Ukrajnát, hogy január elsején moszkvai idő szerint délelőtt tíz (közép-európai idő szerint reggel nyolc) órakor leállítja a neki szánt szállításokat, ha Kijev nem megy bele egy azonnali négy és félszeres áremelésbe 2006-ra vonatkozólag.
A Naftohaz kifejezte készségét az európai gázárakra való fokozatos áttérésre néhány év alatt, de 2006 első felében még csak 95 dolláros árat ajánlott ezer köbméterenként (az eddigi 50 dollár helyett) a Gazpromnak, a tőle kapott tranzitdíj 2 dollárra való egyidejű növelése mellett ezer köbméterenként és száz kilométerenként a jelenlegi 1,09 dollárról. Ebben az esetben Ukrajna a tranzitdíjból még mindig fedezhetné egy évi 25 milliárd köbméteres orosz gázimport kétharmadát.
De a 95 dollár nagyon messze van a (Gazprom szóvivője által csütörtök este megismételt) 230 dolláros orosz árköveteléstől, míg a tranzitdíj sokkal nem növelhető. Kijev (amely szerint Moszkva a narancsszínű forradalomért bünteti őt) kilátásba helyezte, hogy a neki szánt szállítások leállítása esetén tranzitdíj fejében 15 százalékot lecsapol a Nyugat-Európának szánt orosz gázból, amit a Gazpromnak mindenképpen bele kell pumpálnia az ukrajnai vezetékrendszerbe.
Putyin áthidaló megoldásként 3,6 milliárd dolláros orosz kölcsönt ajánlott fel a Naftohaznak, kereskedelmi alapon, de előnyös feltételekkel és európai vagy amerikai bankok garanciáival. Ebből a Naftohaz kifizethetné az általa megadható és a Gazprom által elfogadható ár közötti különbözetet, amíg az ukrán gazdaság fokozatosan alkalmazkodik az új viszonyokhoz.
