Gazdaság

Októberig 1,1 millárd euróval csökkent a külkereskedelmi hiány

Az idén az első tíz hónapban 2,405 milliárd euró volt a külkereskedelmi hiány, szemben az egy évvel korábbi 3,537 milliárd euróval – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint január–októberben a kivitel 40,49 milliárd euró volt, 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a behozatal 42,89 milliárd eurót tett ki, 7 százalékkal nőtt.

Az idén októberben a külkereskedelmi hiány 302,1 millió euró volt, 4,49 milliárd euró export és 4,78 milliárd euró import mellett. A kivitel 7,5 százalékkal, a behozatal 6,8 százalékkal nőtt tavaly októberhez képest. A bázisidőszakban a passzívum 307,8 millió euró volt.

Az időszakon belül a forgalom első félévi növekedési ütemét – különösen importban – jelentősen befolyásolták a csatlakozással összefüggésben jelentkező úgynevezett bázishatások, amelyek az export-import ollónak a kivitel javára történő szétnyílásában, és ezzel összefüggésben a mérleg nagyfokú javulásában mutatkoztak meg.

A KSH közlése szerint a július–októberi időszakban az export 10 százalékos értékbővülése már alig haladta meg az import 9 százalékos növekedését, amelynek következtében az egyenleg 17 milliárd forinttal vált kedvezőbbé. A szeptemberi és októberi forgalom értéke mind kivitelben, mind behozatalban korábban nem tapasztalt magas szintet ért el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik