Aktív és energikus vagyok, képes arra, hogy egy harmadik gyereket is felneveljek; csak az szomorít el, hogy nem láthatom majd felnőttnek a fiamat, és a játszótéren mindenki azt hiszi, hogy a nagypapája vagyok – árulta el érzéseit nemrégiben egy 65 éves újdonsült apa egy brit napilapnak.
Ilyen mondat manapság nemcsak Nagy Britanniában hangozhat el, hanem bárhol Európában, mert egyre több idős szülő szaladgál kisgyerekkel a karján a nagyvárosok parkjaiban. A 60 évnél idősebbek tábora évente 1,9 százalékkal bővül, és négy évtized múlva a mostani 18,8 millióról már 34 millióra nő a 80 éven felüliek száma. Tovább élünk, ami jó hír; rossz hír viszont, hogy egyre kevesebb gyerek születik. Az átlagos európai születési arány 1,4, és meglepő módon Olaszországban, Spanyolországban és Németországban még ennél is alacsonyabb: 1,3. A leginkább gyerekszeretőnek tartott országokban kiveszőben van a nagycsalád.
Lévai Katalin, az Európai Parlament szocialista képviselője, volt esélyegyenlőségi miniszter
ÚJ TÖREKVÉSEK. A gyermekek iránti vágy helyébe új vágyak és aspirációk léptek. Az értelmes munka és a sikeres karrier a dél-európai nők számára is egyre vonzóbb perspektíva, így közülük mind többen csupán egy gyermeket vállalnak, akinek a felnevelése még nem jelent akadályt az erős munkaerő-piaci versenyben. Ez a stratégia bizony alaposan átrendezte a hagyományos családi és társadalmi viszonyokat ezekben az országokban. Olyannyira, hogy a társadalomkutatók riadtan figyelmeztetnek: ketyeg a demográfiai bomba! Eddig soha nem látott jelenségként 2050-re az idősek többen lesznek a gyerekeknél. Egyre több lesz az inaktív, egyre kevesebb ember tart el egyre többet. Ez Magyarországra is igaz. A tízmilliós népességen belül gyorsuló ütemben csökken a 14 éven aluliak száma, és nő a 60 éven felülieké. Négy évtizeden belül az idős népesség aránya 40 százalék lehet.
Igen, Európa öregszik, de nem adja meg magát. Versenybe száll a fiatalabb Amerikával és a dinamikusabb Ázsiával, mert be akarja bizonyítani, hogy képes a változásra és a megújulásra. De nagy igyekezetében sok mindent elfelejt, ami valaha fontos volt a számára. Rég nincs már tipikus európai család! Vannak idős szülők, egyszülős háztartások, együtt élő generációk, „mostoha szülők”, akik korábbi házasságokból származó gyerekeket nevelnek, és vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy család minden olyan közösség, amely szeretet-kapcsolatra épül. Ma Európában később házasodnak és gyakrabban válnak az emberek, mint húsz évvel ezelőtt.
SZENDVICS GENERÁCIÓ. Az európai nagyvárosi fiatalok többsége ma radikálisan másként él, mint a szülei: individuális életstratégiát követ, szingli életmódra rendezkedik be – az elmúlt harminc évben a duplájára nőtt az egyszemélyes háztartások száma, és már régen nem igaz, hogy csak nők lehetnek szinglik -, vagy éppen ellenkezőleg, egyáltalán nem akar felnőni. Sok fiatal sosem hagyná el a családi fészket, vagy csak későn szánja rá magát az önálló életre. A szülőkkel együtt élő 25 és 35 év közötti fiatalok aránya Olaszországban 26 százalékról 36 százalékra nőtt az elmúlt tíz évben, és hasonló tendencia mutatkozik Spanyolországban és Portugáliában is. Ezek az örök diákok csak megerősítik azt a tapasztalatot, milyen nehéz a sorsa a „szendvics generációnak”, amelyre kettős súly nehezedik. Egyszerre kell eltartania az előtte járó, de az őt követő generációt is. Ők Európa új kisebbsége, a gazdasági növekedés letéteményesei, és egyben a családi élet motorjai. Csoda-e, ha nehezen szánják el magukat több gyermek vállalására?
A kormányok mindenütt hadat üzennek a szomorúan alakuló demográfiai görbének, amelynek egyik legfőbb oka az alacsony születésszám. Ebbéli igyekezetükben az északi országok a legsikeresebbek, mert ott még mindig egész jól működik a jóléti modell, miközben Európa legtöbb országában keményen megnyirbálták annak vívmányait. Az északi nőknek nem kell attól tartaniuk, hogy egy gyermek születése miatt kiszorulnak a munkából. Olcsó és jó színvonalú állami bölcsődékre és óvodákra számíthatnak, kvótarendszer védi őket a vállalati szférában is, és olyan törvényük van, amely a férfiakat arra kötelezi, hogy apává válásuk után gyermekgondozási szabadságra menjenek. Éppen annyi időre, amennyire az édesanya. Ezekben az országokban felnőtt egy olyan férfi generáció, amely komoly értéknek tekinti az apaságot, és hisz a nemek közötti egyenlőségben. Így a legtöbb párnak sikerül harmóniát teremtenie a családi élet és a munka között.
