Pálfi József

– Ön a Nemzeti Tankönyvkiadó igazgatói székét cserélte le a válságban lévő Hollóházi Porcelán Manufaktúráéra. Gyűjti a könyveket, vannak porcelánjai?

– A könyvtáram közel ötezer kötetes, úgyhogy nem is férek el tőlük, porcelánom viszont nincs, Hollóházi sem. Otthon a mai napig IKEA-tányérokból eszünk. Egyébként nincs semmilyen kötődésem a porcelánhoz. A manufaktúra élére sem kerámiai szakemberként, hanem válságmenedzserként érkeztem. Mivel Hollóháza problémái nem technológiai jellegűek, nem is tervezem, hogy elmélyedek e tárgykörben.

– Ugyanebben az őszinte stílusban elárulja, milyen kihívás késztette az álláscserére?

– El, de ez nem csere volt: a tankönyvkiadótól a sikeres privatizációt követő menedzsmentváltáskor kellett eljönnöm. Ami a kihívást illeti: ha talpra állítom a céget, attól kezdve válságmenedzserként nincs többé nagy falat a számomra.

– Ennyire tragikus a helyzet?

– Sok a baj. A manufaktúra az elmúlt öt esztendőben 50-60 millió forint veszteséget termelt évente, hitelállománya immár 550 millió forintra rúg. A legfőbb gond talán mégis az, hogy a gyár figyelmen kívül hagyta a rendszerváltást. Ugyanolyan tempóban termel, mint a szocializmusban, e mögé pedig nem tesz marketingtevékenységet. Így nem csoda, ha a raktárakban felhalmozódott árukészlet eléri az éves értékesítést. A feltorlódott porcelánmennyiség eladása ráadásul meglehetősen nehéz, ezek nagy része ugyanis díszműtárgy: porceláncicusok, kutyusok és medvék, amire ma már nincs kereslet. Persze lódítanék, ha azt mondanám, az étkészlet-üzletág nem küzd nehézségekkel. Az étkezési szokások megváltoztak, a mikrós-mosogatógépes kultúra, illetve az, hogy a tévé előtt gyorsan bekapunk valamit, nem indokolja a porcelán meglétét a vitrinben.

– Van ötlete arra, hogyan ráncigálja ki a gödörből Hollóházát?

– A hitelállomány törlesztése a készletek eladásából lehetséges, de a legfontosabb, hogy újra kell építeni a márkát, amely most a „halálos középre” van pozícionálva. A hollóházi porcelán nem annyira exkluzív, mint a herendi, ugyanakkor nem elég olcsó a tömegek számára, ezért lefelé kell mennünk az árban. Reorganizációs programom része a nemzetközi nyitás is, főleg Kelet felé. Emellett termékstruktúra-váltást tervezek: a porcelánfigurás vonalat igyekszem visszaszorítani, a mosogató- és mikrohullámú gépek által is kezelhető termékeket pedig megerősíteni. Szorgalmazom továbbá az intézményi vevők megcélzását, ami azt jelenti, hogy a manufaktúra hoteleket, éttermeket is kiszolgálna a jövőben.

– Herend, amely az idén először zárt veszteséggel, 220 dolgozójától készül megválni. Ön tervez hasonlót?

– Nem csak tervezem, már be is jelentettem, hogy 370 dolgozónk közül 100 főt elbocsátok. A jövő évi tervemben már nyereségesnek szeretném látni a manufaktúrát. A költségeknek igazodniuk kell ahhoz, hogy az 1 milliárd forintos éves bevételt ne haladják meg. Tudom, az elbocsátás nem javít a népszerűségi indexemen, de nézhetjük úgy is, hogy 270 ember munkahelyét sikerül megmentenem.

– Nemrég Kovács Gyula, a Zsolnay vezére lapunk hasábjain összefogást szorgalmazott a hazai porcelángyárak között. Lát erre esélyt?

– Látok, és lesz is összefogás, mert a két, „halálos középre” pozícionált cég megtalálta egymást – bár remélem, nem együtt temetnek minket. A kooperáció lényege, hogy mi adnánk nekik az öntőkapacitást, ők a présgépeket.

– A Zsolnay tovább is gondolta a dolgot. Megtalálta a maga dinasztiáját, sőt, stabil vásárlói között köszöntheti az ománi szultánt. Önök is döngetik már a Kelet varázslatos kapuit?

– Aladdin még nem megrendelőnk, de az ötlet nem rossz. Nekünk viszont másfelé kell keresgélnünk. Mert míg az ő mintáik inkább a távolabbi keletiek ízlésvilágának felelnek meg, addig a mieink, a Szász Endre-féle aranyozott mintás termékek inkább orosz ízléshez közeliek.