Gazdaság

Baráti ajánlás alapján választunk biztosítót

A magyar lakosság legnagyobb arányban továbbra is a barátok, illetve ismerősök ajánlása alapján dönt arról, hogy mely biztosítóval kössön megállapodást, derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb harmadik negyedévi felméréséből.

A kutatás eredményeinek tanúsága szerint az előző, II. negyedévhez képest a személyes biztosítással rendelkezők körében enyhén nőtt az elérésre szóló életbiztosítással, a vegyes életbiztosítással és a magán balesetbiztosítással rendelkezők aránya. Ezzel szemben mintegy 4 százalékponttal – 28 százalékról 24 százalékra – csökkent a nyugdíjbiztosítással rendelkezők köre.

Az előző negyedévhez képest 3 százalékponttal – mintegy 66 százalékra – emelkedett a lakásukat, illetve házukat biztosító háztartások aránya. Közel minden második háztartás kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, s 11 százalékuk CASCO-t. Változatlanul csupán 8 százalékot tett ki azoknak az aránya, akik az elmúlt év során utasbiztosítást kötöttek.

Az elkövetkező két évben biztosítást kötni szándékozók körében még mindig a lakás- és házbiztosítás a legnépszerűbb – a megkérdezettek 27 százalékának tervei között szerepel e biztosítástípus. A tervezett biztosításkötések formáit illetően második helyezett a vegyes életbiztosítás (19 százalék jelölte meg), harmadik pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (16 százalék).

A biztosítótársaságot választani készülők többsége – mintegy 46 százaléka – a barátok és ismerősök ajánlásai alapján dönti el, melyik társasággal köt megállapodást. A megkérdezettek megközelítőleg negyede (27 százaléka) kér tanácsot biztosítási üzletkötőtől egy ilyen döntés meghozatala előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik