Csak ebben a hónapban a programban szereplő beszállítók 6 milliárd forint forgalmat könyvelhettek el. Ezzel együtt az idei forgalom immár túl van a 14 milliárd forinton, amely a Sulinet Program Iroda minden elképzelését felülmúlta – írja a Napi Gazdaság. Szeptemberben a gyatra nyári időszak miatt (ekkor volt olyan hónap, hogy mindössze 126 millió forint értékben sikerült sulinetes terméket értékesíteni) év végére is legfeljebb 10 milliárdos forgalommal számoltak. Az előző évben 22 milliárd forint forgalmat hozott a program, a 2003-as induláskor fél év alatt 23 milliárdot teljesített. A csökkenés mögött a digitális fényképezőgépek kiesése áll. Mindent összeszámolva eddig körülbelül 60 milliárdos forgalmat hozott a program, és 20 milliárd felett van az állami támogatás aránya, amely rendkívül erősnek mondható.
Vélhetően a költségvetési hiány miatt döntött úgy az Oktatásügyi Minisztérium, hogy tovább szűkíti a programot. Ennek értelmében november nyolcadikától már csak számítógépes konfigurációkat és laptopokat lehet sulinetes logó alatt értékesíteni. A program szűkítése azonban még nem jelenti azt, hogy a rendszer idővel elhalna, hiszen a konfigurációk értékesítése stabilan 20-25 százalékban részesedik a teljes forgalomból. Ez az idén elérheti a 3,5 milliárd forintot is, amely a gyártóknak továbbra is komoly forgalomnak számít, míg az államnak könnyedebb kedvezményátvállalást jelent.
