Gazdaság

Az OTP, a Mol és a forint piaca volt izgalmas

Közel 800 pontos emelkedés után ismét 21 ezer pont felett zárt a BUX, elsősorban a Mol száguldásának köszönhetően. A forintpiacot mindeközben jó és rosszabb hírek rángatták.

Mint ahogy általában a gyorsjelentések utáni hét, a mostani is tele volt izgalommal. A BUX index 1500 pont feletti veszteséget könyvelhetett el a megelőző héten, ami csak kis mértékben volt a vállalati gyorsjelentések számlájára írható. Az utolsó jelentésekig ugyanis e hét hétfőig kellett várniuk a befektetőknek.

Kitört a holtpontról az OTP

A legnagyobb tőzsdei vállalat, az OTP Bank is hétfőn tette közzé számait, amelyek összességében megfeleltek az előzetes várakozásoknak. A bank a vártnál nagyobb járulékbevételre tett szert, de a költségek is meghaladták az előzetes becsléseket, így többé-kevésbé a vártnak megfelelő profitot hozta a cég. A hét első felében azonban az árfolyam az eredménytől függetlenül gyengélkedést mutatott.

A koncentrált eladói nyomás egy jellemzően külföldi intézményi befektetőkkel kereskedő bank részéről volt tapasztalható, majd miután ez enyhült, a hét utolsó két napján már fellélegezhetett a papír, és végül emelkedéssel zárta a hetet.

Olcsón vették a Molt

A többi részvény közül kiemelkedett a Mol, amely a héten több, mint 10 százalékot emelkedett és visszatért a 20 ezer forint feletti tartományba. Az emelkedés egyértelműen annak volt köszönhető, hogy a papír korábban túladottá vált és most az olcsó vételi lehetőségekre vadászó befektetők jó ütemben nyúltak hozzá a részvényhez.

A vállalat szektortársai közül a két lengyel cég, a PKN Orlen és a Grupa Lotos is hétfőn tette közzé gyorsjelentését, ami a Mol-ra is pozitív hatást gyakorolt. A PKN a vártnak megfelelő, míg a Lotos a konszenzust jelentősen meghaladó eredményről számolt be. A jövő héten a szektortársak közül az osztrák OMV és a román SNP Petrom számai lehetnek hatással a Mol árfolyamára.

A GDP-vel jól állunk,

A hét nem bővelkedett fontos makroadatokban, azonban két dolgot mindenképp érdemes kiemelni. Az egyik az Ecostat gazdasági kutatóintézet harmadik negyedévre vonatkozó GDP növekedési becslése, amely a vártnál jelentősen jobb gazdasági expanzió vízióját vetíti elénk. A várt 4,2-4,4 százalékos növekedéssel szemben a gazdaságkutató adatai szerint 4,6 százalékkal növekedhetett a gazdaság július és szeptember között. A hír jó hatást gyakorolt a forint- és a kötvényárfolyamokra egyaránt.

… a deficittel rosszul

Ezzel ellentétes hatást váltottak ki ugyanakkor a szűnni nem akaró költségvetési aggodalmakkal kapcsolatos hírek. Ezek közül is kiemelendő Joaquin Almuniának, az Európai Bizottság tagjának nyilatkozata, amelynek értelmében azokat a tagországokat, amelyek nem tudnak felmutatni hiteles Konvergencia Programot, nem lenne szabad forráshoz juttatni a Kohéziós Alapokból.

Az utalás egyértelműen hazánkra vonatkozott, ugyanis egyedül Magyarország nem rendelkezik „hihető” tervekkel és az EU már számos alkalommal ostorozta a magyar kormányt, amiért a tettek szintjén nem érvényesül a költségvetési hiány leszorításának verbálisan gyakran hangoztatott törekvése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik