Gazdaság

Zsebtévé

A jövő a mobiltelevíziózásé - jelölte ki a legújabb trendet a Nokia, amely mostantól ilyen készülékekkel is teríti a piacot.

Halott az otthoni televíziózás műfaja! – állították Barcelonában a Nokia vezetői azon a november eleji mobilitás-konferencián, amelyen a gyártó minden évben kijelöli az aktuális mobiltelefon-trendeket. A szeánszot a szakma és a felhasználók részéről egyaránt nagy érdeklődés kíséri, ugyanis a 33 százalékos globális piaci részesedéssel rendelkező, és ezzel vezető gyártó az itt bejelentett termékeivel mutat irányt a készülékfejlesztésben.


Zsebtévé 1

A finn cég, amelynek értékesítése a nyár folyamán összesítésben átlépte az 1 milliárd darabos álomhatárt, az összejövetelen továbbra is a vásárlási kedv növekedését prognosztizálta. Ehhez szolgáltatott alapot, hogy a cég harmadik negyedéves jelentésében rekordszámú: 66,6 millió darab eladott készülékről számolt be, miközben az iparág harmadik negyedéves volumenértékesítésének eredménye 199 millió készülék volt. A kedvező fejlemények hatására a Nokia ismét emelte egész évre szóló piaci előrejelzését, és jelenleg 780 millió készülékre saccolja a világ 2005-ös mobiltelefon-eladási volumenét. Noha köztudott, hogy a gyártók nagy mennyiséget nem a szuperokos, sokkal inkább az átlagos képességű készülékeikből értékesítik, az innovációt ez a tény sem fékezheti.

Jorma Ollila, a cég vezérigazgatója Barcelonában el is mondta, hogy a jövő az olyan nagy tudású multimédia telefonoké lesz, amelyekkel nem csupán fotózni, játszani és MP3-at hallgatni lehet, hanem immár tévéműsorok nézésére is alkalmasak. Utóbbira azért van szükség, mert egyre kevesebbeket érnek otthon, a kanapén kedvenc műsoraik. Ez a felismerés ösztönözte a Nokiát arra, hogy zsebben hordható multimédiás készülékeinek funkcióit a televíziózás lehetőségével bővítse. Mindezt Ollila nem csak a koncepció szintjén vázolta. Barcelonában be is mutatta cége első, televíziózásra optimalizált, DVB-H vevővel rendelkező, N92-es okostelefonját. A DVB-H néven ismertté vált mobil-tévésugárzási technológia a jó minőségű műsorok alacsony költségű sugárzását teszi lehetővé, segítségével a felhasználók bármikor megnézhetik és rögzíthetik a televízió élő adását. Utóbbihoz a készülék közel 100 megabyte-tól induló, de 2 gigássá bővíthető memóriája segédkezik. A tévézés kényelmét a laptop formájúvá hajtogatható mobiltelefon, a relatíve nagyméretű (7,1 cm-es), 16 millió színárnyalatot megjelenítő, tükröződésmentes képernyő biztosítja.

A Nokia N92 alkalmazásaival a felhasználók egyszerűen keresgélhetnek a tévéprogramok között, egyéni csatornalistát hozhatnak létre, előfizethetnek programcsomagokra és használhatnak interaktív televíziós szolgáltatásokat is. Olyat például, mint az elektronikus tévéújság, amely jelzi, ha épp kezdődik a felhasználó kedvenc műsora. A telefon a hagyományos és 3G-s mobilhálózatokon egyaránt működőképes, de a WiFi internet elérési pontok közelében a világhálóra is rá lehet kapcsolódni vele. A képernyő mérete miatt persze a notebookot aligha váltja le a közeljövőben az N92-es.

A gyártó híresen egyszerű menürendszere az alkalmazásbővülés miatt nem vált bonyolultabbá, a televíziózást speciális médiagombok könnyítik, ami vélhetően a felhasználók kedvére való szolgáltatás lesz. Ebben bízik Ollila is, aki 2006-ban sokat vár cége megerősített multimédiás vonalától (N-széria). Ez számokban kifejezve annyit jelent, hogy a társaság jövőre 100 millió darab multimédiás mobiltelefont készül eladni, azaz kétszer annyit, mint az idén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik