Gazdaság

A VDSZSZ megállapodott a MÁV-val

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) országos választmánya péntek délelőtti rendkívüli ülésén elfogadta a megállapodást a MÁV üzletági munkáltatóival, így megoldódik a létszámleépítés miatt kialakult munkaügyi konfliktus - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke pénteken az MTI-vel.

Utalt arra, hogy a MÁV-nál a munkáltató még az év végéig ezer munkavállalótól akart megválni, illetve további ezret érintett volna a tevékenység kihelyezése. Gaskó István elmondta, hogy a megállapodás révén részmunkaidőben foglalkoztatják a leépítésben érintett munkavállalókat. Az eddigi munkaidejük 80 százalékra csökken, és ezért bérük 90 százalékát kapják, így a munkavállalók fajlagosan jobban járnak, és megtarthatják munkahelyüket – vélekedett a VDSZSZ elnöke.

Gaskó István elmondta, hogy a szakszervezet a MÁV árufuvarozási üzletágának gazdasági társaságba szervezését tudomásul veszi. Szólt arról, hogy tárgyalások folynak a munkavállalók tulajdonszerzéséről a létrejövő árufuvarozási társaságban, és várják a tulajdonos erre vonatkozó ajánlatát.

A VDSZSZ elnöke a következő négy évvel kapcsolatban elmondta: az EU 2007-2013. évi költségvetése a vasútnál jelentős fejlesztés, rehabilitáció, megújulás megindítását biztosítja. A szakszervezet pedig mindent elkövet azért, hogy a munkavállalók a modernizációhoz igazodni tudjanak.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik