Gazdaság

Félmillióan is válthatnak biztosítót

A kötelezőváltás szezonjának első tíz napjában a tavalyinál erősebb forgalmat érzékelnek az online alkuszcégek. Úgy vélik, idén akár 500 ezren is válthatnak biztosítót.

Idén többet lehet spórolni

Haraszti Zsolt, az ebizt.hu ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére elmondta: idén nőtt a biztosítók közötti árkülönbség, jóval nagyobb lett a szórás, és emelkedett a megtakarítható összeg is. A tavalyi évben a számukra legkedvezőbb díjra váltók éves díja 40 ezer forinttól indult, idén viszont 35 ezer forinttól, ami azt jelenti, hogy az eddig optimális díjjal szerződők is további 5000 forint megtakarítást tudnak elérni. Az ügyfelek többsége azonban nem azok közé tartozik, akik a legkedvezőbb konstrukciót választották, így elmondható, hogy az átlagos megtakarítás 18-20 ezer forint is lehet. Rácz István, a biztositas.hu ügyvezetője szerint ez az összeg még magasabb: átlagosan 20-25 ezer forint is lehet, a tavalyi 16-18 ezer forinthoz képest. Rácz szerint egyébként az ügyfelek szinte kizárólag a díj alapján döntenek, és egyre bátrabbak: akár már 1-2 ezer forintnyi megtakarításért is szolgáltatót váltanak.

Bár egészen pontos számokat soha nem közöl a biztosítási szektor a kgfb-kampány során átszerződő ügyfelek számáról, piaci becslések tavaly mintegy 250 ezer új szerződéskötésről szóltak. A mostani szezon első tíz napjában tapasztalt élénk forgalom ennél nagyobb ügyfélmozgást vetít előre. Haraszti Zsolt, az ebizt.hu internetes biztosításközvetítő cég ügyvezetője szerint például jelentősen meghaladja majd a 300 ezret a biztosítót váltók száma, Rácz István, a biztositas.hu ügyvezetője viszont 500 ezernél is több átszerződőre számít.

Több látogató

Az online alkuszok portáljait látogató érdeklődők száma mind a két internetes cégnél jelentősen megugrott. Az ebizt.hu oldalát naponta 40 ezren látogatják, és egy látogató átlagosan 10 oldalt tölt le – számolt be kérdésünkre az első tíz nap tapasztalatairól Haraszti Zsolt. A biztosítás.hu oldalain a tavalyi év hasonló időszakához képest megkétszereződött a látogatók száma, Rácz István elmondása szerint november 3. óta körülbelül 25 ezer látogatójuk van naponta.

Ezzel párhuzamosan emelkedik az online-kötések száma is: az ebizt.hu-nál tavaly novemberben összesen 23 ezer szerződést kötöttek, idén csak az első tíz nap több, mint 12 ezer új szerződést hozott, amiből arra lehet következtetni, hogy ügyfélszámuk túlszárnyalja majd a tavalyit. Rácz szerint a biztosítas.hu-nál a kötések száma megháromszorozódott a tavalyi év azonos időszakához képest. Akkor a kampányidőszakban 13 ezer kötést bonyolítottak le, idén pedig 30-40 ezer szerződésre számítanak. A szakember szerint egyébként az általános tapasztalat azt mutatja, hogy a kampányidőszak második-harmadik hete a legerősebb, és általában az autótulajdonosok 15 százaléka vár a döntéssel szinte az utolsó pillanatig.

Mik a fő irányok?

A biztositas.hu megfigyelései szerint Budapesten és környékén a 35 év alatti fiatalok a MÁV-ot választják. Vidéken nincs „egyeduralom”, ott az Argosz, a TIR, a Posta és a Groupama kínálja a legjobb díjakat a szakember szerint.

Haraszti Zsolt óvatosabb az átigazolások irányát, tendenciáit illetően, különösen azért, mert véleménye szerint az általánosítások félrevezethetik az ügyfeleket. Mint hangsúlyozta, az alapján nem tanácsos senkinek sem döntenie, hogy melyik biztosítót hagyják ott a legtöbben, illetve melyiket választják helyette, hiszen a váltásnál épp a saját igények felmérése a legfontosabb. Több, mint húszféle kedvezményt kínálnak jelenleg a társaságok – tette hozzá -, miáltal a személyre szabott döntés eredményezi a legnagyobb megtakarítást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik