Gazdaság

A bankvezérek visszavágnak

A pénzügyi tárca banki díjemelésekre vonatkozó kifogásaira reagálva a FigyelőNetnek nyilatkozó bankvezetők elmondták: árazzon inkább a piac.

Mint arról korábbi összeállításunkban beszámoltunk, a Pénzügyminisztérium közleményben hívta fel a bankszektor szereplőinek és az ügyfeleknek a figyelmét arra, hogy „egyes pénzintézetek a jövőre prognosztizált fogyasztói árindexnél lényegesen magasabb inflációra hivatkozva hirdetnek díjemelést”.

A pénzügyi tárca akkor kérdésünkre pontosította megfogalmazását, mondván, hogy az utolsó cseppet a pohárba nem is annyira a bankok, mint a biztosítók kötelező biztosítási díjemelése jelentette, ám a közlemény általános szövegezése túlmutat az aktuális kérdésen, és a bankcsoportok általános díjemelési gyakorlatát kifogásolja. A FigyelőNet megkeresésére a legnagyobb hazai bankok közül három intézmény vezetője fejtette ki ellenvéleményét.

A verseny ereje

Amellett, hogy a K&H Bank tiszteletben tartja a Pénzügyminisztérium jelzéseit, biztos benne, hogy a – csak másodsorban a bankokhoz szóló – közleménnyel a tárca szándéka nem az volt, hogy a versenypiaci folyamatokon változtasson és az intézmények azon joga és gyakorlata ellen tegyen, hogy a piaci kereslethez és kínálathoz árazzák saját termékeiket – reagált a Pénzügyminisztérium keddi közleményére John Hollows. A K&H Bank vezérigazgatója a FigyelőNetnek elmondta, jelentős és erős a verseny a pénzintézetek a piacán, ez a verseny pedig lényegében minden termék esetében lehetővé teszi az ügyfeleknek azt, hogy olyan áron juthassanak a megkívánt szolgáltatásokhoz, amelyek számukra elfogadhatóak.

Hasonló véleményt fogalmazott meg kérdésünkre Török László, a CIB Bank vezérigazgatója is. Álláspontja szerint a piaci verseny még akkor is rendkívül szűk korlátot szab a pénzintézetek számára a díjversenyben, ha – miként az érezhető – a másik oldalon is erős a tulajdonosi nyomás a jövedelemezőség fenntartására. A bankok idei évi, a vártnál jobb teljesítményében ezért a szigorú költséggazdálkodás jelentős mértékben visszaköszön – no meg az, hogy a bizonytalan kamatpálya és a bankadó miatt a stratégiai tervezésben lényegesen visszafogottabb céladatokat fogalmazott meg a bankok többsége.

Vita az állam feladatáról

Lantos Csaba, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kedden, „melegében” úgy reagált a pénzügyminisztériumi közleményre, hogy a felvetés abban az esetben lenne megfontolásra érdemes, ha közben az állam nem sújtaná 2005-ben és 2006-ban a banki különadóval a pénzintézeteket.

A CIB Bank kimutatásai szerint a pénzintézeti csoportnak az idén szeptember végéig – miközben bevételei csak 15 százalékkal bővültek – a 2004. év első kilenc hónapjához képest másfélszeresére nőtt a társasági adóterhe: 4,5 milliárd forintot fizettek be az államkasszába.

Török László szerint az államnak sokkal fontosabb feladata, hogy olyan szabályozási környezetet teremtsen, ahol az ügyfélnek ténylegesen módja van arra, hogy megismerje azokat a költségeket, amelyek egy-egy termék igénybevételéhez kapcsolódnak. A szakember szerint erre jó példa a teljes hiteldíj-mutató (THM) esete, amelynek újraszabályozása aligha volt örömteli a bankoknak, ám fogyasztóvédelmi szempontból teljesen érthető, sőt üdvözlendő lépésnek számít.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik