Gazdaság

Nyereséges lett a Synergon

A Synergon Informatika Rt. 137,8 millió forint adózott eredményt ért el az idei év első három negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 85,4 millió forint veszteséggel.

A társaság szerdai konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabályoknak (IFRS) megfelelő gyorsjelentése alapján a Synergon 12,359 milliárd forint bevételt ért el szeptember végéig, ami 8 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 13,379 milliárd forintnál.

A Synergon közleménye szerint miközben döntően az állami megrendelések elmaradása miatt az árbevétel csökkent, szerkezete jelentősen javult, a szolgáltatástartalom csaknem elérte az 50 százalékot, ami a nettó fedezethányad enyhe növekedésében is megmutatkozik. Ez utóbbi 21 százalékról 22 százalékra nőtt.

A csoport kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 491 millió forintra nőtt a tavalyi 351,5 millió forintról.

A Synergon Rt. az év első kilenc hónapjában 16 százalékkal kisebb, 7,883 milliárd forint árbevételt ért el, míg EBITDA-ja 193 millió forintról 393 millió forintra nőtt.

A társaság 100 százalékos tulajdonában álló, optikai és rézkábelek, hálózatépítési anyagok és eszközök értékesítésével foglalkozó Fibex Kft. bevétele 39 százalékkal 1,232 milliárd forintra nőtt, EBITDA-ja 33,4 millió forintról 104 millió forintra emelkedett.

A Synergon 75,8 százalékos tulajdonú cseh leányvállalata, az Infinity a.s. szeptember végéig 2,515 milliárd forint bevételt ért el, ami 10 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A társaság EBITDA-ja mínusz 53 millió forint volt, szemben a tavalyi 143 millió forinttal.

A közlemény szerint az Infinityben zajló jelentős átszervezések hatása lassan érezhetővé válik a vállalat teljesítményében, ennek ellenére azonban elképzelhető, hogy a cég az egész évre vonatkozóan még nem lesz nyereséges.

A Synergon 68,1 százalékos tulajdonában lévő horvát Span d.o.o. az első kilenc hónapban 43 százalékkal több, 1,167 milliárd forint bevételt ért el, míg EBITDA-ja 13,1 millió forintról 46,3 millió forintra nőtt.

Szeptember végén a Synergon jegyzett tőkéje változatlanul 1,91 milliárd forint volt, saját tőkéje 5 százalékkal 6,623 milliárd forintra nőtt.

A Synergon részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde „A” kategóriájában kereskednek, keddi záró ára 557 forint volt. Az elmúlt 12 hónapban az értékpapír legmagasabb ára 574 forint, legalacsonyabb ára pedig 552 forint volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik