Batthyány Lajos, az első független magyar kormány miniszterelnöke óráját bocsátja árverésre a BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. dember 6-án kezdődő aukióján.
Gróf Batthyány Lajos 20 évesen, 1827-ben átvette birtokai irányítását, miközben jogi tanulmányokat folytatott a zágrábi egyetemen. 1830-tól tagja volt a felsőtáblának, 1847-től pedig ő az ellenzék vezetője.
1848. március 15-én tagja volt annak a küldöttségnek, amely az országgyűlés által megfogalmazott reformköveteléseket tartalmazó feliratot Bécsbe vitte. Március 17-én V. Ferdinánd miniszterelnökké nevezte ki. Kormányfősége alatt felállították a Honvédséget és megkezdték a pénzgyártást; arra törekedett, hogy az önállóság biztosítása mellett az országot az alkotmányosság talaján is megtartsa, nehogy az udvarnak ürügy kínálkozzék a nyílt beavatkozásra.
1848. szeptember 28-án, Lamberg meglincselése után lemondott, majd birtokaira vonult vissza, ahol Vidoss József seregében harcolt Teodorovic csapatai ellen.
1849. január 8-án Windischgraetz Pesten elfogatta, majd Budán, Pozsonyban, Laibachban, végül Olmützben is raboskodott. Az ellene indított felségárulási perben a bíróság előbb néhány évi börtönre ítélte, amelyet Schwarzenberg nyomására halálbüntetésre módosítottak. Haynau 1849. október 5-én hirdette ki a kötél általi halálról szóló ítéletet; utolsó éjszakáján sikertelenül öngyilkossággal próbálkozott, súlyos sebei miatt másnap golyóval végezték ki – írja az első felelős magyar kormány vezetőjéről a sulinet.hu.
