Gazdaság

Pénteken végleg bezár az árutőzsde

Az érték- és az árutőzsde integrációjának keretében fizikailag is egyesül a két tőzsde, az árutőzsdén október 28-án kereskednek utoljára. Ezt követően, november 2-ától már csak a BÉT-en teljesítenek megbízást a brókerek.

Árutőzsde-történelem

Az árutőzsde története ugyanolyan régre nyúlik vissza mint az értéktőzsdéé: 1864-ben Pesti Áru- és Érétktőzsde néven nyílt meg az intézmény, amelynek parkettjén 17 részvénnyel, 1 záloglevéllel, 11 külföldi pénznemmel és 9 váltóval lehetett kereskedni. 1871-ben a korábbi Gabonacsarnok is egyesült a tőzsdével, amely így a Pesti Érték-, Árutőzsde és Gabonacsarnok néven tevékenykedett tovább, majd 1873-tól a Budapesti Áru- és Értéktőzsde elnevezést kapta. A századfordulón 310, az első világháború idején csaknem 500 féle értékpapírrral kereskedtek a BÁÉT-en, miközben a gabonaforgalom révén a budapesti Európa vezető gabonatőzsdéje is volt, és egészen 1948. májusáig működött. Az újkori árutőzsde 1990 júliusától létezett, előbb önálló kft., majd 2003-tól részvénytársaság formájában.

A Budapesti Árutőzsde (BÁT) szeptember elején tette közzé, hogy a Budapesti Értéktőzsdével (BÉT) való integráció következtében 2005. október 28. lesz az utolsó kereskedési nap az árutőzsdén.

Ezzel párhuzamosan új áruszekció nyílik az értéktőzsdén, ahol az első kereskedési nap a négynapos hétvégét követő első munkanap, vagyis november 2. lesz. A lépés inkább technikai jelentőségű, hiszen a BÁT szekciótagjai a BÉT új áruszekciójában zavartalanul folytathatják az árutőzsdei kereskedést.

Amennyiben az árutőzsdén péntek zárásig maradnak nyitott pozíciók, úgy azokat az egyesített tőzsde automatikusan átveszi, a gabonapiaci ügyletek a BÉT áruszekciójába, a devizapozíciók a BÉT származékos szekciójába kerülnek. Ez alapján az árutőzsdén kereskedő és ott pozíciót nyitó befektetőknek a váltás pótlólagos költségeket nem okoz – hangsúlyozta korábbi közleményében a BÉT.

Egységes devizapiac

A fizikai egyesüléssel lényegében befejeződik a két budapesti tőzsde integrációja, amelytől a piacok költséghatékonyabb működtetését, és az egész hazai tőkepiac hatékonyságának javulását remélik a tőzsde vezetői.

A gyakorlati következmények egyikeként a gabona határidős és opciós piac a szakmai szereplők mellett elérhetővé válik a hazai és külföldi pénzügyi befektetők számára is, illetve, ami ennél talán még fontosabb, létrejön az egységes devizapiac. A deviza volt ugyanis az egyetlen olyan termék, amely mindkét tőzsde kínálatában szerepelt, és a forgalom oroszlánrésze (több mint 90 százaléka) a BÁT-on bonyolódott.

November 2-ától azonban az egyesített tőzsdére koncentrálódik a devizakereskedelem, miáltal – a BÉT menedzsmentjének reményei szerint – nőhet a likviditás és átláthatóbbá válik a piac.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik