Gazdaság

Lengyel előétel

Kicsi, de stratégiai fontosságú lengyel vegyi üzemet vett a BorsodChem. Az igazi nagy falatnak azonban a román Oltchim jövőre esedékes privatizációja ígérkezik.


Lengyel előétel 1

BC-gyáregység. Terjeszkedőben.

Lengyel, magyar: két jó barát – így kezdte mondandóját Ludwik Klinkosz, a lengyel Ciech S.A. vegyipari óriás elnöke a múlt héten, amikor bejelentették, hogy a csoport a BorsodChemnek (BC) értékesítette Petrochemia-Blachownia S.A. (PB) cégét. Üzletben nincs barátság – szól a másik mondás, ami erre az esetre is érvényesnek bizonyult; amikor Kovács F. László, a BC vezérigazgatója a vásárlástól remélt évi egymilliárd forint körüli szinergia hatásról beszélt, akkor a Ciech elnöke halkan, de jól érthetően megjegyezte: „Azért szerintem ennél jóval több előnye származik az üzletből a BorsodChemnek.”

KULCSTERMÉKEK. A vételárat üzleti tikokként kezelik a felek, a szakértői becslések 5 és 9 milliárd forint között szóródnak. A 6 millió eurós alaptőkéjű, tízszer ekkora éves bevételű, kétszáz főt foglalkoztató üzem fontos szerepet játszik a BC terjeszkedési politikájában. Kovács F. László szerint olyan stratégiai alapanyagokat – benzolt és toulolt – gyárt elsősorban a PB üzeme, amelyek kulcsfontosságúak a BC terméklánca szempontjából. Különösen így van ez földrajzi értelemben: a megszerzett cég Dél-Lengyelországban, a sziléziai iparvidék központjában működik, és mindössze 70 kilométerre található a BC észak-csehországi gyárától.



Lengyel előétel 2

A PB-ből kikerülő évi mintegy 80 ezer tonna benzol biztosítja azt, hogy az ostravai MZCZ gyár ellátása függetlenedjék a környező beszállító cégektől. Ez azért kulcsfontosságú a magyar társaság számára, mert abban a térségben egy helyi cég felvásárlások révén domináns piaci pozíciót alakított ki, ami hosszabb távon erősen felfelé hajthatja e termékek árát. A jövő év második felétől ráadásul az ostravai MZCZ üzem kapacitásbővítésen esik át: anilintermelése 150 ezerről évi 200 ezer tonnára nő. A BC vezetői szerint az egymáshoz kapcsolódó cégekkel – a ciklikus ármozgásokat produkáló vegyipari árak ellenére – biztosítható a stabil profittermelő képesség. Kevésbé jó hír a befektetőknek, hogy az olajárak szárnyalása meglehetősen lerontja a BC-hez hasonló alapanyaggyártók profitrátáját. Ennek fő oka, hogy rendkívül nehezen lehet a vásárlók felé érvényesíteni az alapanyagárak emelkedését.


Lengyel előétel 3

A román Oltchim üzeme. A következő célpont?

DÉLI TÁJAKON. A kedvezőtlenebbé váló piaci környezet ellenére a BorsodChem igyekszik mind jobb régiós pozícióba kerülni a vegyipari alapanyaggyártásban. Ezt nem csak a most bejelentett – igaz, két éve húzódó – tranzakció jelzi, hanem az érdeklődés új iránya is. Mint azt Kovács F. László a Figyelőnek megerősítette, a társaság határozottan érdeklődik a romániai vegyipari privatizáció iránt. A borsodi cég fő célpontja az egyik legnagyobb romániai vegyipari konszern, az Oltchim. A hírek szerint a bukaresti kormányzat jövőre végre kiírja a hatalmas gyártóra a pályázatot. Mind földrajzilag, mind a régiós stratégiát tekintve talán ez lehetne a legfontosabb BC-akvizíció. A román társaság fő termékei ugyanis az úgynevezett poliolok, amelyek a két komponenses műanyagok gyártásának úgynevezett A komponensei, míg a borsodi gyár fő termékei – az MDI és a TDI műanyagok – a B komponensek.

A végső képlet azonban ennél bonyolultabb. Igaz, hogy az Oltchim a hírek szerint nincs túl jó állapotban, ám nagyságrendje miatt a magyar cég aligha lesz egyedül a reménybeli pályázaton. Még az is előfordulhat, hogy a BC jövőre a Ciech konszernnel találja szembe magát a Balkánon. A lengyel cég vezetője elejtett ugyanis egy félmondatot, amelyben arra célzott, hogy a Petrochemia-Blachownia eladásából befolyt összeggel főként a romániai vegyipari privatizációban kívánnak részt venni…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik