A villamos energia árában januárban következhet be a legközelebbi korrekció, előrehozott emelésre sem a szakma, sem az elemzők nem számítanak. A gazdasági tárca tájékoztatása szerint a Magyar Villamos Művek Rt. eddig nem kezdeményezett árfelülvizsgálatot a novemberi nagyfogyasztói gázáremelés kapcsán, ám ha mégis így tenne, a revízió akkor is áthúzódna a jövő évre. Gordos Péter, a GKM főosztályvezető-helyettese érdeklődésünkre közölte, hogy a költségfedező árak miatt a villamosenergia-ipar tavaly is nyereséggel zárt, és ez várhatóan az idén sem lesz másként.
A nagyfogyasztói gázárak novembertől esedékes 19 százalékos drágulása önmagában olyan tényező, amely 2-3 százalékos végfelhasználói áremelkedést indokol, tekintettel arra, hogy a hazai áramtermelésben ezen tüzelőanyag részaránya mára 27-30 százalék körülire növekedett.
A fűtőolaj világpiaci drágulása ugyanakkor nem növeli az áramtermelés költségeit, mivel az ezt használó erőművek szerepe Magyarországon marginális. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy – az inflációt és a januári áfacsökkentést is tekintetbe véve – 5-6 százalékkal drágulhat az áram jövőre, ám a legrosszabb esetet feltételezve is tíz százalék alatt marad az emelés mértéke. Sok függ attól, hogy a választási évben a politika mennyire szól bele az árak alakulásába – jegyezte meg az igazgató.
Kérdés, hogy megismétlődik-e a néhány évvel korábbi eset, amikor az Orbán-kormány úgy kerülte el a lakossági áremelést, hogy a nagykereskedő Magyar Villamos Művek Rt.-re terhelte a megnövekedett költségeket. Akkor ez több mint tízmilliárd forintos veszteséget okozott a vállalat számára, s ezt utólag kellett pótolnia az államnak. Az áramszolgáltató társaságok árrése mindenesetre nincs veszélyben, rendelet írja elő ugyanis, hogy azt minden évben az infláció mértékével növelni kell. A lakosságot érintő hír, hogy – a közszolgáltatásoknál szinte kivétel nélkül alkalmazott – alapdíj bevezetését jövőre sem tervezi a gazdasági tárca.
Reszler Zoltán, a Pannon Hőerőmű Rt. vezérigazgatója szerint csak a gázáremelésről szóló rendelet tanulmányozása után tudják megmondani, milyen költségnövekedés jelentkezik cégüknél novembertől. Úgy véli, az eddigi gyakorlatot kellene követni, azaz a gázáremeléssel párhuzamosan azonnal és az indokolt mértékkel növelni kellene az áram átvételi árát is.
