Izgalmas problémák sorát veti fel a Központi Statisztikai Hivatal 1999-as és 2003-as reprezentatív felmérése, valamint a 2001-es népszámlálása, továbbá a friss féléves adatsor az egyébként zömében csak az új építési számadatokkal leírt lakáspiac működését illetően. Már az új lakások vonatkozásában sem egyértelmű a helyzet, hiszen a visszafelé tekintő adat, azaz a használatba vételi engedélyek száma még nő, de a jövőbe mutató építési engedélyek számának jelentős mérséklődése már aggasztónak tűnik. Különösen igaz ez, ha figyelembe vesszük az eladatlan lakások lassan drámai mértékű növekedését, s az építőiparban veszélyessé váló körbetartozások kialakulását. Az új problémák gyökerei azonban nem is itt, hanem a használtlakás-piacban keresendők leginkább, ahol a forgalom ez év második negyedévében kevesebb mint a felére csökkent Budapesten a múlt évhez képest. Az új lakás iránt megjelenő kereslet zöme ugyanis a használtlakás-tulajdonosok köréből ered. S a piacot a bizonytalanság és a már felvett hitelek miatt egyébként is a kereslet hiánya jellemzi.
MÁDI LÁSZLÓ közgazdász, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője
BIZTATÓ JELEK. Eközben azonban hosszabb távon akadnak biztató jelek is. Ilyen a vállalkozói lakásépítés térnyerése, az értékesítésre és bérbeadásra épülő lakások arányának növekedése, s a professzionális kivitelezés uralkodóvá válása. Az üresen álló lakások számának négy év alatti megduplázódása bizonyos szempontból probléma ugyan, más megközelítésben azonban a mobilitást serkentő jelenség. Talán hosszabb távon is jellemző tendencia, hogy felértékelődött az agglomeráció jelentősége, miközben évente nagyjából 1200 településen – településeink 40 százalékán – nem építenek lakást! A piaci árak is ennek a folyamatnak a tükörképei, hiszen ezeken a településeken szinte eladhatatlanok a lakások, s nagyon nyomottak az árak.
A legizgalmasabb kérdéskör azonban számomra a Széchenyi Terv hatásának monitorozása. Sokat elárul az az adat, hogy míg általában a valóság elmarad a tervektől, addig az 1999-et követő öt évben a tervezett költözések másfélszerese valósult meg. Ugyanez a tendencia a korszerűsítéseket illetően még látványosabb: a tervezett számnak közel ötszörösét mutatja ki a statisztika. Mindez azt bizonyítja, hogy a polgári kormány otthonteremtési programja nem csupán a felmerülő igényeket kezelte, hanem – vonzó lehetőséget kínálva – képes volt igényeket gerjeszteni is. Márpedig a rendszerváltást követő első évtizedben a szükséges korszerűsítési munkálatok elhanyagolása miatt e téren igen nagy adósság halmozódott fel.
A Fészekrakó program értékelésekor pedig mindenképpen figyelembe kell venni azt a statisztikai adatot, hogy míg a hetvenes években a fiatalok átlagosan 25, addig manapság már csak 28 évesen költöznek el otthonról. Ezért is indokolt lenne a jelenlegi korhatárt 30-ról 35 évre felemelni, hiszen 30 alatt jóformán alig van önálló lakásba költöző pár. Különösen igaz ez, ha a hitelfelvételhez szükséges jövedelemigényt is figyelembe vesszük.
NEM JÓL CÉLZOTT TÁMOGATÁSOK. Érdekes és elgondolkodtató a KSH alábbi megállapítása: „A szociálpolitikai kedvezményt csak minden tizedik lakásépítő vagy vásárló háztartás tudta igénybe venni, pedig ez a támogatási forma éppen azt a célt szolgálja, hogy a saját erőforrás hiányát pótolja. Jelenleg a szociálpolitikai támogatások nagyobb része az átlagos vagy az azt meghaladó jövedelmű háztartásokhoz kerül.” Ezzel szemben a jelenlegi kormány éppen erre hivatkozva emelte meg a szociálpolitikai támogatásokat. Tehát a kifejezetten szociális juttatás sem tűnik célzottabbnak, mint a tipikusan nem ezt a célt szolgáló kamattámogatás vagy adókedvezmény. Legalábbis az adatok ezt támasztják alá.
A lakásbővítések számára és nagyságára nem túl gyakran hivatkoznak. Pedig ennek révén a vizsgált időszakban 3,6 millió négyzetméterrel gyarapodott a lakások összes alapterülete, ami éves szinten mintegy 10 ezer lakásnak felel meg. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy a pótlólagos beruházások az új lakások éves beruházási értékének a kétharmadát teszik ki, akkor a döntéshozóknak két olyan területre hívtuk fel a figyelmét, amelyek meghatározó, ám eddig elhanyagolt elemei voltak az otthonteremtési politikának. Mind az eszközökben, mind a célokban van tehát korrigálni való.
