Gazdaság

Járai szerint a kamatemelés sem zárható ki

Járai Zsigmond szerint kamatcsökkentés, de kamatemelés is lehetséges az elkövetkező időszakban, mivel nem lehet megmondani, hogyan alakulnak a nemzetközi pénzügyi és gazdasági tendenciák a jövőben.

Továbbra is rendkívül kedvező a nemzetközi befektetői környezet, az infláció alakulása is pozitív, és a jövő évi inflációs várakozások is alacsonyak. Ezzel együtt az MNB úgy látja, hogy a nemzetközi pozitív környezet könnyen megváltozhat – mondta a jegybank elnöke az értéktőzsde 15 éves történetéről szóló kiállítás megnyitóját követően csütörtökön.

A forint árfolyamának mostani alakulása miatt nem türelmetlenkedem, nincs árfolyamcélja az MNB-nek, az infláció azonban pozitívan alakul. Sem a kamatemelést, sem a szintentartást nem zárom ki, nem tudom ma megmondani, hogy három hét, illetve egy hónap múlva milyen döntést fogunk hozni – húzta alá az MNB elnöke.

Járai Zsigmond további kockázatokat lát az államháztartásban a 2006-os költségvetés tervezete alapján, mert szerinte azoknak a strukturális reformoknak, amelyeket meg kellene valósítani az államháztartásban, nyoma sem látszik a 2006-os tervezett büdzsében. 2010-ben szerinte nem lehet bevezetni az eurót, mivel ahhoz a maastrichti feltételeket 2008-ra teljesíteni kellene és előtte egy év alatt, 2007-ben lehetetlen olyan jelentős változásokat végrehajtani az államháztartásban, hogy azok megteremtsék az előfeltételek teljesítését.

Ugyanakkor kijelentette: az idei, illetve a 2006-os államháztartási hiánycélok megváltoztatása nem érte váratlanul a pénz- és tőkepiacot, csupán a beismerés dátuma volt kérdéses.

A nemzetközi befektetői környezetet elemezve elmondta: “Lehet, hogy túlzásba visszük az aggodalmat, mert körülbelül egy éve mondjuk, hogy fenntarthatatlan ez a nemzetközi környezet és az mégis egyre jobb lesz. Nem tudom, lehet, hogy mi vagyunk túlzottan pesszimisták”.

Az MNB elnöke elmondta: annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban az olajárak erőteljesen felmentek, a Katrina hurrikán jelentős területeket pusztított el az USA-ban, Londonban terrorista merénylet történt, a nemzetközi pénzügyi piac gyakorlatilag nem reagált rá. A nemzetközi pénzügyi kamatok tulajdonképpen nem változtak, alacsonyak maradtak. Emellett az is érdekes, hogy ugyan Kínában megváltozik az árfolyam-mechanizmus, ami alapvetően befolyásolja a világkereskedelmet, még ez sem hozott változást.

Járai Zsigmond rámutatott: “Ma az egész pénzügyi világ arra épül, hogy az észak-amerikaiak megveszik a kínai termékeket, ebből Kínának bevétele, pénze van, az USA-nak pedig deficitje. A kínaiak ebből a pénzből amerikai államkötvényeket vásárolnak. Hogy ez meddig tartható fenn, nehéz megítélni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik