Az agy működéséről még nagyon keveset lehet tudni, és mivel az agykutatással több tudományterület (anatómia, pszichológia, gyógyszerészet) is foglalkozik, ezért a már meglévő ismeretek integrációja is gyakran hiányzik. Ebben segít a számítógépes agykutatás (computational neuroscience), amely a különböző területeken felhalmozódó adatokat összegyűjti és rendszerezi. A számítógépes modellek így átfogó képet tudnak alkotni az agy működéséről, ami azután a gyakorlatban felhasználható. A patkány idegrendszerének az ismerete például valódi robotok készítéséhez vezethet. „Az emlékezésben fontos hippocampus terület vizsgálatával olyan robotot lehet építeni, amely térben jól tud tájékozódni, ugyanis ezek az állatok nagyon jól ismerik fel a környezetüket” – mondja Érdi Péter, a KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézet biofizikai kutatócsoportjának vezetője. A környezethez való alkalmazkodáson kívül az is a kutatáshoz tartozik, hogy a patkány érzelmi alapon történő információfeldolgozását vizsgálják. Az eredmények alapján kifejlesztett navigáló robot például a NASA-nak a Mars megismerésére irányuló küldetéseiben játszhat igen fontos szerepet.
- 14:53 Rosszul lett és elájult hat 10 és 13 év közötti gyerek Mezőcsáton
- 14:47 Lázár: Minden tüntetést támogatok, ami vidéken vagy a fővárosban történik
- 14:26 Probléma merült fel az első Neuralink-páciensnél
- 14:22 Eddie Murphy újra Dörner György hangján szólal meg a Beverly Hills-i zsaru 4. részének előzetesében
- 14:13 Atomerőművet építene Oroszország a Holdon
- 14:12 Erős geomágneses vihar éri el a Földet hétvégén
- 14:07 Árpád-kori sütőkemencékre bukkantak Veszprémben
- 13:55 Videón, ahogy folyóba zuhan egy utasokkal teli busz Szentpéterváron
- 13:55 Orbán Viktor a kínai elnök látogatásáról: A tüntetést és az üdvözlést térben egymástól nagyon el kell választani
- 13:53 Újabb részletek derültek ki az új KRESZ-ről
- 13:46 Félholtra vert, magatehetetlen nőt talált egy túramotoros csapat Vizsolynál
- 13:39 Van, ami a BL-kiesésnél is jobban fáj a Bayern játékosának
- 13:30 Haldokló madarak borították be a kaliforniai partokat
- 13:12 A következő x – Pető Péter: Mit nem mérnek a közvélemény-kutatók a választás előtt?
- 13:09 Magyar Péter szavazatszámlálókat toboroz
- 10:54 „Még bennem volt a varrat, amikor azt mondta, mégsem akar gyereket” – Pataki Zita volt párja műtét után gondolta meg magát
- 07:31 Zsákbamacska: odaajándékozta autóját játékostársának a nyertes
- 07:42 Véradást szerveznek a 19 éves fiúnak, akinek teste 70 százaléka megégett, miután felmászott egy vonatra
- 09:35 „Erőt kell gyűjtenie, fel kellene szednie súlyt” – Tompos Kátya barátja elmondta, hogy van most a színésznő
- 06:38 Orosz Bernadett: 2019 előtt a Fideszre szavaztam, aztán rájöttem, hogy itt nem az áldozatokat védik
- 11:00 „Ezek az emberek a szabadságukat vesztették el, nem a méltóságukat” – kilenc nap a Gyorskocsi utcában
- 11:55 Válasz Online: Matolcsy Ádám korábbi titkárnője intézte New York egyik legelőkelőbb luxuslakásának megvásárlását
- 08:02 Kádba nyomta a fejét, majd fojtogatta és hasba rugdosta a terhes feleségét egy férfi
- 06:49 Schobert Norbi: A három gyerekem nevelésében alig vettem részt
- 09:17 Hosszú idő után ismét nőtt az infláció Magyarországon