Megettük a saját piacunkat

Vállalatvezetői körökben félelemmel vegyes tisztelettel tekintenek Önre, mint az ország egyik legtaktikusabb tőzsdecápájára. Minek tulajdonítja, hogy nem kevés ellenlábast szerzett az elmúlt évtizedben?

– Aki cégek felvásárlásával, legtöbbször ellenséges kivásárlásával foglalkozik, annak fel kell készülnie arra, hogy ezen a piacon a résztvevők nem szeretik egymást. Barátokat itt nem lehet szerezni, a szereplők, ahol tudnak, „segítenek”, méghozzá „jó alapos pr munkával”. Egy tőkepiaci felvásárláskor a nyertes mindenkinek az ellensége, tőle tart a bekebelezett cég vezetése is, amíg meg nem erősíti, hogy nem rúgja ki őket. Ha veszít, s más halássza el előle a célpontot, akkor a felvásárlásban nyertes támadja, mivel ilyen esetben jóval magasabb árat kell fizetnie, mintha egyedül lenne a játékban. De a lényeg, hogy rengeteg emóció, sok sértődés van a dologban.

– És mi a magyarázat arra, hogy sokaknak mindennek ellenére imponál?

– Erre nem nekem kellene válaszolnom. De gondolom, az lehet a háttérben, hogy mi kevés tenderen indultunk, nem hullott az ölünkbe olcsón értékes állami vagyon. Az Arago nem autópálya-építés vagy a PPP révén nőtt nagy cégcsoporttá. Taktikánk, hogy jól időzített tőzsdei felvásárlások révén növeljük a nyereséget és a bevételt. Ilyen sikeres, tőzsdéhez köthető befektetés volt az Eravis, a Pannon Váltó, a BÁV, a Zalakerámia, a Pick és bizonyos értelemben a Forrás is.

– A Forráshoz még visszatérünk, de ha már a tőzsdei ügyleteknél tartunk, a Pick végül szép summát hozott, nem?

– Dehogy is, pénzügyi oldalról egymilliárdot meghaladó veszteséggel szálltunk ki a Pickből. Ott mostanában volt egy nyilvános vételi ajánlat 1046 forintos részvényenkénti áron, azt alapul véve bárki láthatja, hogy a Pick-részesedés eladása nem volt az Arago nagy üzlete. Nem csak tőkét veszítettünk, buktunk több évnyi munkát is, ráadásul az ott lekötött pénzt más befektetésekben szép hozammal lehetett volna megforgatni. Ekkor jött a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, amely sokszorta veszélyesebbnek ítélte a Pick eladását, mint a Kulcsár-botrányhoz kapcsolódó Pannonplast-ügyet, hiszen ott anno 10 millió körüli volt a büntetés. Minket egy jóval jelentéktelenebb ügy, a Pick eladása kapcsán 30 millióra, míg a Pick-papírokat megvásárlókat további 130 millió forintra büntette a felügyelet. Az Arago bírósághoz is fordult az ügyben.

– Itt a vételi ajánlatot megkerülni szándékozó, részvényvásárlókon keresztül zajló felvásárlást valószínűsített a felügyelet. Gondolja, hogy a tranzakció törvényes volt?

– Először is, az Arago az eladói oldalon állt, a nyilvános vételi ajánlat kötelezettsége a vevőé. Másodszor, a felügyelet nem is ezt a mozzanatot kifogásolta, nem tudták bebizonyítani, hogy összehangolt felvásárlási akcióról lett volna szó. Nonszensz a bírságot kiszabó határozat indoklása. E szerint mi azért kaptunk ilyen óriási büntetést, mert nem mentünk el az eladás napján megtartott közgyűlésre szavazni. Mi aznap tárgyaltunk az eladásról, a közgyűlés idején már lényegében nem is voltunk tulajdonosok, miért akadékoskodtunk volna. De biztosan megérdemeltük ezt a büntetést.

– Szóval nem sokat nyert a Picken. Gondolom, sokat hozott viszont a konyhára az elmúlt egy-másfél év hatalmas tőzsdei boomja.

– Nem jól gondolja, sőt egyáltalán nem is volt Mol, OTP vagy más erős részvénybefektetés az Aragónál vagy cégeinél. Ebből a hosszból kimaradtunk. Pedig ez az egyik legnyugodtabb módja a pénzkeresésnek. Nem szerez az ember ellenségeket, nincsenek álmatlan éjszakák, és nem kell reménytelen küzdelmet folytatni a dolgok rendbetételéért.

– Ha így van, akkor manapság miért nem aktív más, kisebb cégfelvásárlásokban egy ilyen legendás tőzsdecápa?

– Egyszerűen megettük a saját piacunkat, ma már nincsenek igazán jó felvásárlási célpontok a tőzsdén. Évek óta nem jelennek meg új szereplők. Ha adódik is a piacon lehetőség, ma már sokkal nagyobb itt a verseny, ez pedig a magasba repíti az olcsó cégek árfolyamát, csökkentve ezzel az elérhető nyereséget. Ma már nincsenek csodák, amit mi észreveszünk, azt holnap már tucatnyi más befektető is megneszeli. De tőkéje nagyságrendjét vagy erőforrásait tekintve az Arago ma már nem is alkalmas ilyen feladatra.

– Az ingatlanbefektetések viszont nem annyira macerásak, igaz?

– Nézze, ma Magyarországon a termelő szektorban nagyon nehéz pénzt csinálni. Az állam mindent megtesz a költségvetési egyensúly megteremtése érdekében, s e törekvése kapcsán olyan adórendszert erőltet a gazdaságra, amely totálisan lefékezi annak növekedését. A 4 százalékos GDP-bővülési adat nagy része az autópálya-építésnek tudható be. A kereskedelemben sem jobb az élet, ott a nemzetközi óriások olyan kemény feltételeket diktálnak, amelyek teljesen lehetetlenné teszik a hazai termelő cégek helyzetét. A társaságok reorganizációja pedig egy ilyen környezetben már akkora kihívás, amit én személy szerint nem szeretnék vállalni. Sokszor egyszerűen rettegek a vállalatüzemeltetési feladatoktól; a vállalatfelvásárlás jobban ment, már amíg lehetett csinálni.

– Így kézenfekvő, hogy marad az ingatlanfejlesztés. Ezért fogott pár hónapja hatalmas projektbe a Lágymányosi-öbölben, a Kopaszi-gáton?

– Mivel a termelésben és a gyártásban nem látunk fantáziát, maradnak a sokat ígérő ingatlan projektek, illetve marad a szolgáltatási szektor, ahol a Hunguest és az Eravis erős szereplő, itt rendben mennek a dolgok. A XI. kerületben, a Duna-parton első ütemben 5 milliárdos beruházást valósítunk meg. A második ütemről még nincs döntés, ez utóbbi összességében 30 milliárdos nagyságrendű invesztíciót kíván. Ez azonban az Aragónak nem megy egyedül, bankkonzorcium szindikált hitelére lesz szükség.

– Ez nagy falat, de azért akad valami más is a tarsolyában?

– Igen, természetesen, de az Aragón kár számon kérni bármilyen hosszú távú befektetési stratégiát, mert az nincs neki. Egy vállalatfelvásárlási cég tervei csak az üzlet megkötése után lehetnek nyilvánosak. Annyi azonban nem titok, hogy egy-két nagyobb hazai ingatlanfejlesztésben, valamint ígéretes balkáni cégek felvásárlásában gondolkodunk, az itthon összegyűjtött vállalatfelvásárlási tapasztalatok ott jól hasznosíthatók lennének.

– Mi a helyzet a nagybani zöldségpiac megvételével? A hírek szerint a Futó Péterhez köthető Futureallal kellett volna versenyeznie a pályázaton.

– Igen, ám egyelőre ki sem írták a tendert. Az a terület és a cég így még évekig vegetálhat.

– A politikai kapcsolatrendszerek építésében mostanában nem tűnik annyira határozottnak, mint más nagy kaliberű üzletemberek. Ön láthatóan inkább a baloldalon épít erős bástyákat, jobbra nem kacsingat. Nem gondolt arra, mi lesz, ha 2006 májusában a jobboldal nyeri a választásokat, és azokkal találja szembe magát, akik annak idején adóhatósági nyomással kényszerítették ki, hogy eladja a BÁV-ot?

– A számos nagy üzletben érdekelt hatalomtól milyen biztosítékot, vagy garanciát kérhetnék én? Azt sem tudom, hol kellene ezt kérnem, de ha tudnám is, és valamilyen csoda folytán kapnék is ilyen garanciát, aligha mennék vele sokra.

– A baloldalon mindenesetre az újak és a régiek harcában, a pénzért toborzott tagok ügyében bukkant fel az Ön neve.

– A politikáról nincs jó véleményem, politikusok körében más, kevéssé objektív értékmérők használatosak, mint az üzleti életben. Az üzletben egyértelmű a siker mércéje, a politikában nem. Ott, hogy létezésüket bizonyítsák, és sikerességüket biztosítsák a szereplők, sokszor elvtelenül egymás ellen fordulnak. Egy ilyen belső hatalmi játszmában használták fel az én nevemet is. A részvevők talán azt gondolták, ezzel erősítik saját pozícióikat és gyengítik ellenfeleikét.

– Nekem kissé úgy tűnik, mintha elfogyott volna a lendülete, a tettereje. Az Arago 89 százalékos tulajdonában lévő Forrás Rt. eszközei is döntően állampapírokban, befektetlenül hevernek. Pár hónapja olyan hír is felröppent, hogy teljesen visszavonul. Tényleg gondolt erre?

– El kell ismernem, a Forrás menedzselése nem túl sikeres, a tőke fele valóban állampapírokban hever. Jó tíz éve művelem ezt a műfajt, így komolyan gondoltam, hogy visszavonulok. Többen csak afféle bohóckodásnak tartották, amikor meghallották, de tavaly elhatároztam: tényleg abbahagyom. Azt is egészen komolyan gondoltam, hogy visszamegyek gyakorló fizikusnak. Környezetem azonban sikerrel lebeszélt a dologról. Így maradtam a cégnél, viszem tovább az ügyeket. Ha viszont valami nem jön össze, akkor sokkal kevésbé erőltetem, mint pár évvel ezelőtt.