az utóbbi két évben mindennapi eseménnyé vált Magyarországon, ezért első pillantásra a múlt heti BUX-rekord sem más, mint az eddigiek voltak. Van azonban két olyan körülmény, ami különösen figyelemreméltóvá teszi a legújabb csúcsot. Egyrészt miközben mindenki azon értetlenkedik, hogy a világ vezető hatalma miért nem tudta megakadályozni a jól előre jelzett hurrikán pusztítását, a mi Mol-részvényünk éppen az elszálló olajárat követve kezdett újabb rapid emelkedésbe. Ebből aztán az a furcsa helyzet állt elő, hogy miközben az OTP gyengélkedni látszott, az olajpapír szinte egymaga rántotta újabb csúcsokra a BUX-ot. A múlt csütörtöki végkifejlet pedig – amikor még a pár órával korábban lesajnált papírok is vad emelkedésbe kezdtek – szinte olyan volt, mint amit a tőzsdei álmoskönyvek a lufipukkanás előtti utolsó pillanatként írnak le.
Persze a trendet alapvetően a nálunk befektető nagy alapok döntik el, ezek megbízásai pedig főként a pénzáramlás irányától függnek. Az idén, néhány tavaszi héttől eltekintve, folyamatosan érkezett hozzájuk a pénz, s az is jól kivehető a kimutatásokból, hogy a feltörekvő alapokon belül is a régiónkban befektetők voltak a favoritok. Most azonban ebben is változás következhet be, a beáramlás ugyanis minimálisra csökkent, ami ha nem is biztosan egy trendváltás előjele, de mindenképp óvatosságra kellene, hogy intse a magyar befektetőket.
Főleg azokat, akik most, a száguldás talán utolsó stádiumában megkezdték a részvényvásárlást. A magyar részvényalapokba az elmúlt hónapokban megindult a beáramlás, s azokon belül is leginkább az eddig legjobban teljesítő BUX-követő alapokat preferálják a befektetők. Nincsenek illúzióink: nem magyar specialitás az, hogy a remegő kezűnek csúfolt kisbefektető akkor vesz, illetve ad el, amikor nem kellene. De most, amikor talán még van esély arra, hogy a nyugdíjrendszer egy új, öngondoskodáson alapuló negyedik pillérrel bővüljön, végképp a legrosszabbkor jön, ha a lakosság a csúcson fordul a kockázatos befektetések felé, majd égeti meg magát újra.
