Kiinduló tézisem: Magyarországon nincs cigánykérdés, viszont szegénykérdés nagyon is van. E tétel természetesen brutálisan leegyszerűsítő – aki árnyaltabb képet kíván kapni a magyar roma népesség és szegénység kapcsolatáról, annak figyelmébe ajánlom az elmúlt három évtized szociológiai irodalmát, főleg Kemény István kiváló írásait. Ezúttal nem vállalkozhatok a roma származás, életforma és szegénység kapcsolatának sokrétű bemutatására, célom pusztán annak hangsúlyozása: a társadalom peremére szorult romák helyzetének javításához nem etnikai szemléletű cigánypolitikára, hanem átfogó szegénységpolitikára van szükség.
SZELÉNYI IVÁN, a Yale University szociológia tanszékének professzora, az MTA rendes tagja
INTIM ÖSSZEFONÓDÁS. Ennek két fontosabb oka van: 1. Bár a romák között sok a szegény, illetve a szegények között sok a roma, vannak sikeres romák is, akik asszimilálódnak a társadalom középső vagy felső rétegeibe. Illetve vannak olyanok is, akik megőrzik roma identitásukat, s elérnek tisztesnek nevezhető életszínvonalat. 2. A roma kulturális kategória, társadalmi konstrukció. A cigányság és szegénység fogalma intim módon fonódott össze a társadalom tudatában: aki szegény, azt hajlamosak cigánynak tekinteni, illetve aki nem szegény, arról gyakran nem gondolják, hogy roma származású lehet.
Bár az államszocializmus időszakában a cigányság életkörülményei érzékelhetően javultak a korábbi évtizedekhez hasonlítva – főleg a teljes foglalkoztatás és a cigánytelep-felszámolási politika következtében -, még a hetvenes-nyolcvanas években is a cigányság számottevő része (mintegy ötöde) szegénynek számított. A posztkommunista átalakulással – elsősorban a munkalehetőségek drámai csökkenése miatt – a szegénységi küszöb alatt élő népesség száma rohamosan nőtt, a környezetük által cigánynak vélt lakosság körében pedig az elszegényedési folyamat még az átlagosnál is gyorsabb volt. A 2000-ben végzett reprezentatív felmérésünk szerint a kérdezőbiztosok által cigánynak minősítetteknek mintegy 70 százaléka vélte úgy, hogy életkörülményei 1988-hoz képest romlottak. (A nem roma népesség körében az ilyen választ adók aránya az 50 százalékot sem érte el.) Mintegy 50 százalékuk tekintette önmagát szegénynek, illetve egyharmaduk élt a Világbank által meghatározott szegénységi küszöb alatt. (E két arányszám a nem roma népesség esetében 17, illetve 10 százalék volt.)
Tehát: aki cigány, az szegény? Igen is, meg nem is. Romák vitán felül túlreprezentáltak a szegények, s főleg a legszegényebbek között, de vannak szép számmal sikeres, a szegénységből kitört, vagy oda soha nem került romák is. A piacgazdaságba való átmenet fő vesztesei között a népességben elfoglalt arányszámuknál nagyobb arányban találhatóak cigányok, de sok roma jól, gyakran gádzsóknál (vagyis nem cigányoknál) jobban navigál a posztkommunizmus új világában. Romániában még az a mondás is járja: „gazdag, mint egy cigány”. S valóban, Erdélyben láthatunk hivalkodóan gazdag, de díszítésük jellegénél fogva félreismerhetetlenül cigányok által épített házakat, mondhatnánk palotákat. Magyarországon az ilyen típusú roma újgazdagság jóformán ismeretlen. Itt a városba költöző, magasabb iskolai végzettséget elérő romák többnyire eltűnnek a társadalmi többségben. Vannak sikeres cigányok is, de gyakran éppen róluk nem is tudjuk, hogy roma származásúak. Ez egyébként a cigánykutatás egyik nagy módszertani problémája: a sikeres cigányokat a többség általában nem tekinti cigánynak.
De ki is a cigány? Amíg a cigányság többsége falun, telepen élt, a válasz mindenki számára egyszerű és egyértelmű volt: az, akinek az apja, anyja, nagyapja, nagyanyja cigány. Az urbanizációt követően a meghatározás bonyolultabbá vált. Városban nem tudjuk egymásról, ki milyen származású. Kiről gondoljuk tehát, hogy roma? Aki úgy él, mint a cigányok. S hogyan élnek a cigányok? Úgy, mint a szegények. S ezzel a kör bezárult. A társadalomtudománynak nincsenek eszközei arra, hogy a roma etnicitást a szegénység jelenségétől különválassza, illetve tudományos módon meghatározza, ki a cigány és ki nem az. Éppen ezért nem hisszük, hogy a szegénység kezelésétől elkülöníthető cigánypolitikára tehetne bármiféle javaslatot.
FAJI ELŐÍTÉLETEK. Amikor kifejezzük kétségeinket egy etnikai alapú pozitív diszkrimináció szükségességét és hatékonyságát illetően, akkor éppenséggel nem a faji előítéleteket, és súlyos következményeit becsüljük alá. Rasszok nincsenek – de létezik rasszizmus. A romák nem faji okok, nem genetikai adottságaik, vagy cigány kultúrájuk miatt vannak túlreprezentálva a szegények között, hanem mert faji előítéletek miatt lakóhelyük megválasztásakor, munkakereséskor, iskolai pályafutásuk során a többségi társadalom faji előítéletei miatt rendszeresen hátrányos helyzetbe kerülnek.
A roma jelenség paradoxonja: a többségi társadalom szemében aki cigány, az szegény, s aki szegény, az cigány, illetve az a cigány, aki szegény. Ebből a hibás körből kitörni csak a faji diszkrimináció-ellenes, az emberek faji alapon történő megkülönböztetését elutasító, átfogó szegénységpolitikával lehet.
